2009. 10. 23. - 20:27

Hajdú Péter kínos pillanatokat okozott Anikónak!

Hajdú Péter kínos pillanatokat okozott Anikónak!
Hajdú Péter szerint Molnár Anikó - a Valóvilág egykori szexbombája -, nem mondott igazat a vetélésével kapcsolatban. Mióta Hajdú Péter apa lett, tudja, hogy egy gyermek halálával kapcsolatban nem szabad viccelődni.

Molnár Anikó

Anikó eredetileg a fogyásával kapcsolatban járt a stúdiófelvételen, ahol elmondta, hogy két hónap alatt 83 kilóról 70-re sikerült lefogynia, - 13 kilogramm feleslegtől sikerült megszabadulnia, és mindezt úgy érte el, hogy a meg szokott étrendjén nem kellett változtatnia, de minden szénhidrátot került, sokat mozgott.

A májusban megjelent könyvéről is faggatta a műsorvezető a celebet. Ezután rátért az állítólagos vetélésre. Anikó elmondta, hogy valaki látta, amint tolják ki őt a műtőből, s az a valaki egy napilapot értesített a látottakról. Hajdú Péter ebben is kételkedett, hiszen ahogy mondta: - "nem volt Anikó homlokára írva az, hogy mivel műtötték"... Anikó azt is elmesélte, hogy április 21-én vesztette el a kisbabáját, (a műsorvezető szerint ez sem igaz...) s bevitte a stúdióba azt a bizonyos ultrahangképet - melyet azóta mindig magával hord -, ahol még látható volt a magzat. A felvétel a vetélés előtt két nappal készült.

Hajdú Péter alaposabban megnézte a képet, s akkor látta meg, hogy felvétel dátuma viszont májusi. „Azon a felvételen május 19-i dátum van" - utalt a kezébe adott felvételre. „Az hol van? Hol látod te ezt?" - kínos csend után, zavarod

Hajdú Péter

ottan kérdezett vissza az egykori Nagy Ő. „05.19... Ott fölül" - reagált Hajdú, akinek azért már van rutinja az ilyen felvételek „olvasásában", hiszen született gyermeke, s róla is készültek már ilyen képek.

A megkérdőjelezhetetlen ellentmondás láthatóan nagy port kavart. Nem elképzelhetetlen, hogy Anikó terhessége is csupán reklámfogás volt, hiszen a könyvének megjelenése előtt 2-3 nappal látott napvilágot a hír. Habár ez tényleg - a műsorvezető szavaival élve - gusztustalan lenne. Anikó reméli, hogy Péter nem gondolja őt egy szemét nőnek, aki egy ilyen komoly dolgot kitalál több könyv eladása érdekében.

Péter viszont elmondta, ha valóban elvesztette a babát, akkor őszintén sajnálja, viszont ha PR-fogás volt, akkor gusztustalan ez az egész. - „Szeretném elhinni neked, hogy valóban terhes voltál, s valóban volt egy spontán vetélésed. És amennyiben ez így van, akkor én nagyon sajnállak. De amennyiben ez egy bulvárfogás volt a könyved megjelenése miatt - akkor viszont ez nagyon gusztustalan."

 

 

GG

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.