2018. 02. 21. - 08:40

Majdnem meghalt Serena Williams

Majdnem meghalt Serena Williams

Megdöbbentő dolgot osztott meg a csinos teniszcsillag: Serena Williams elárulta, hogy 2017-ben, lánya születését követően majdnem ottmaradt a műtőasztalon.

Nem sokon múlott, hogy nem távozott az élők sorából Serena Williams 2017 szeptemberében, a gyermeke születése után. A 36 éves teniszezőnő tüdejében ugyanis vérrög keletkezett, miután sürgősséggel császármetszést hajtottak végre rajta.

Serena Williams a kislányával, Alexis Olympiával

Serena Williams a kislányával, Alexis Olympiával

Pár nappal szülés után történt a dolog. Serena elmondta, annak ellenére, hogy a terhessége könnyű volt, a gyermeket vészhelyzetben kellett a világra segíteni, majd 24 órával később kezdődtek a gondok: 6 napig teljes bizonytalanságban volt az állapotát illetően.

Egyebek mellett tüdőembóliát kapott. Szerencsére, amint légzési nehézséget tapasztalt, azonnal szólt a nővéreknek – Serenának ugyanis korábban is volt már ilyen problémája és tudta, hogy nagy baj lehet. Az intenzív köhögés miatt azonban a császármetszési seb is felszakadt – az orvosok visszavitték a műtőbe, és egy nagy hematómát találtak a hasában.

Az anyasága első 6 napját az ágyban töltötte – mesélte Serena Williams, aki nagyon hálás az orvosoknak, hogy megmentették az életét.

Fotó: Instagram

Kapcsolódó cikk:

Serena Williams férjhez ment

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.