2014. 04. 23. - 08:57

Nőt akart verni de pórul járt VVCristofel

Nőt akart verni de pórul járt VVCristofel

Úgy tűnik VVCristofel nem tud megváltozni, akárhogyan is ígéri, hogy soha többet nem bántja a nőket, ezt nem tudja betartani. Most azonban a latin macho járt pórul.

A ValóVilág egykori latin machoja ismét bebizonyította, hogy nem tiszteli a nőket. Pár hónappal ezelőtt még boldogan nyilatkozott kedvesével Viviennel és számoltak be arról, hogy első gyermeküket várják. Akkor VVCristofel azt nyilatkozta, hogy felkészült az apa szerepre és teljesen megváltozott. Sajnos a baba nem marad meg, de a kapcsolatuk továbbra is stabilnak mutatkozott. Legalábbis ez volt a környezet felé a látszat, valójában azonban egyre több probléma jött elő a kettejük kapcsolatában. Cristofel egykori kedvese Vivien a Blikknek számolt be arról, hogy a kapcsolatuk már jó ideje kihűlt, de Cristofel nem akarta elhagyni őt. Egyre több volt köztük a veszekedés és ilyenkor a fiatal fiú nagyon agresszíven viselkedett. Vivien közben megismerkedett egy másik fiúval, ezért szerette volna, ha Cristofel elköltözik és mindketten külön utakon folytatják az életüket.


Cristofelt korábbi agresszivitása miatt 300 óra közmunkára ítéléték (korábbi felvétel)

Cristofel komoly pénzeket követelt a lánytól azért hogy elköltözzön, amit természetesen Vivien nem volt hajlandó megadni. Egyik nap amikor felhozódott a téma Cristofelből ismét előjött az állat és rátámadt Vivienre. A fiatal lány a szobába menekült a dühös férfi elől és azonnal hívta új kedvesét. A fiú hamarosan meg is érkezett és komolyan ellátta Cristofel baját, akinek betört a feje és eltört az orra is. Ez után sikerült kitenniük Cristofelt Veronika lakásából. Veronika a napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy megszabadult Cristofeltől, aki sajnos ismét bebizonyította, hogy nem bír a vérével. Pedig a kubai macho már megütötte ezzel a bokáját, hiszen idén februárba 300 óra közmunkára ítélték, amiért egykori szerelmét VV Veronikát is súlyosan bántalmazta. Korábban már Vivient is megütötte, de akkor a lány nem tett feljelentést, mert biztos volt benne, hogy ez többet nem fordul elő. Sajnos nem így lett, de szerencsére ezúttal nem a lány húzta a rövidebbet.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.