2010. 01. 09. - 06:00

Segal a ValóVilág-ból szabad lábon ismét 3 és fél év börtön után!

Segal a ValóVilág-ból szabad lábon ismét 3 és fél év börtön után!
A ValóVilág harmadik részében szereplő miskolci származású Segal szabad lábon védekezhet, de egyelőre megmaradt a 7 éves börtönbüntetés. A Legfelsőbb Bíróság hoz végleges döntést majd ügyében.
ValóVilág harmadik részében szereplő miskolci származású SegalA ValóVilág harmadik részében szereplő miskolci származású Segal szabad lábon védekezhet, de egyelőre megmaradt a 7 éves börtönbüntetés. A Legfelsőbb Bíróság hoz végleges döntést majd ügyében. Az első szabad estét a barátaival töltötte a váci börtönben eltöltött idő után. Hivatalosan elvált a feleségétől, de a valóságban kitartottak mégis egymás mellett.

Bent sikerült még a drogról is leszoknia, a rendőrségnek annak idején el sem árulta, hogy drogfüggő. Három és fél évet töltött le a büntetéséből, elvileg már nem kell visszamennie a börtönbe. De ez függ természetesen a Legfelsőbb Bírósági döntéstől, ha az kedvezőtlen lesz számára, akkor még nagy eséllyel ismét be kell vonulnia valamennyi időre, ami a szabad élet után nem lesz éppen kellemes ValóVilág harmadik részében szereplő miskolci származású Segalszámára.

„- Mamó, a feleségem hűségesen várt és látogatott. Hálás vagyok a családomnak, rájuk mindig számíthatok. Most már sietek haza hozzájuk, van mit bepótolnunk. Bírtam a börtönkaját, nem fogytam le, hiszen mindenevő vagyok, de a házi koszt azért jobban ízlik, s nagyon hiányzik.

Eleinte pokolian szenvedtem az elvonási tünetektől. Két éve már tisztán jöttem ki, de a házi őrizetből is tovább jártam a drogelvonóra, s fizettem magam után a TB-ét. Sajnálom, hogy a VV3 után rászoktam a kábítószerre. Minden fiatalnak azt javaslom, messze kerüljék a narkót, mert csak problémát okoz, bajt hoz az emberre.."- mesélte Segal a Blikknek, sőt a börtönben még a drogról is sikerült leszoknia.

- GG -

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.