2016. 11. 16. - 13:20

A stresszes gyerekkor magas vérnyomással jár?

A stresszes gyerekkor magas vérnyomással jár?

Egyes embereknél a stresszes gyermekkor előrevetítheti a felnőttkori magas vérnyomást – derült ki egy új tanulmányból. Sőt, akinek a szülei korán szenvedtek ettől az állapottól, azoknál szintén nagy esély van a probléma jelentkezésére.

A stresszes gyerekkorból megjósolható a későbbi magas vérnyomás - hívta fel a figyelmet egy új tanulmány, mely kiegészült egy másikkal is - amely arra világít rá: ha valakinek a szülei már fiatalon magas vérnyomással küzdöttek, az esély erre az egészségügyi problémára szintén magasabb. 

Az első tanulmány során gyerekeket stresszes helyzeteknek tettek ki s megfigyelték, hogy a későbbiekben sokkal nagyobb eséllyel volt gondjuk a vérnyomásuk szabályozásával, ami sajnos a szívproblémák korai jele is.

„Abban a csoportban, amely nem volt kitéve élete elején stressznek, a diasztolés vérnyomás átlagos szintje 60 körül alakult – mondta el Shaoyong Su, az Augusta Egyetem Georgia-i Egészségügyi Iskolájának gyermekgyógyász docense. – Ám azoknál, akik kedvezőtlen környezetben neveledtek, ez már 65 volt. Ez nagy különbségnek számít.”

A stresszes gyerekkor korai magas vérnyomást vonhat maga után

A stresszes gyerekkor korai magas vérnyomást vonhat maga után

A diasztolés vérnyomás az alacsonyabbik szám – azt mutatja, hogy két szívverés között mekkora a vér nyomása. A szisztolés vérnyomás viszont a felső szám, azt jelzi, mekkora a nyomás a vérben a szívverés során.

Az emberek többségénél, amennyiben a szüleik is küzdöttek magas vérnyomással, jelentkezik ez a probléma még 55 éves koruk előtt – mutatott rá a második tanulmány, noha nem tudja bizonyítani az ok-okozati összefüggést.

Az első tanulmány céljából Su és kollégái a 373 résztvevő vérnyomását vizsgálta nappal és éjjel – 7 és 38 éves kor között. A leolvasást 23 év után összevetették a jelenlegi helyzettel.

A kutatók azt is megvizsgálták, vajon az alanyok gyermekként ki voltak-e téve valamilyen bántalmazásnak, zaklatásnak, rosszul működő családban nőttek-e fel, vagy alacsony volt-e az életszínvonaluk – mindez ugyanis hozzájárul a stresszhez. A gyermekkori hányattatáson keresztülmentek körében 17 százalékkal valószínűbb volt az olyan vérnyomás, amely klinikai szempontból magasnak számít. A nagyobb vérnyomás kockázata még alvás közben is magas volt.

A tanulmány résztvevőinek vérnyomása napközben hajlamos volt az ingadozásra.

A stressz ezen hatása a vérnyomásra éjszaka még nagyobb aggodalomra ad okot – amikor a szervezetnek fel kellene töltenie önmagát.

„Éjjel a vérnyomásnak alacsonyabbnak kellene lennie – magyarázta Shaoyong Su. – Ilyenkor a szervezet pihen. A stresszes embereknél azonban nem csökken a vérnyomás.”

A magas vérnyomás számos egészségügyi problémát vonhat maga után, a stroke megemelkedett kockázatától kezdve az azt követő, lassú felépülésen át az idős agy csökkent funkcióiig.

Ha a szülők fiatalon magas vérnyomással küzdöttek, esélyes, hogy a gyermek is az lesz

Ha a szülők fiatalon magas vérnyomással küzdöttek, esélyes, hogy a gyermek is az lesz

Dr. Donald Llyoyd-Jones, a Chicago-i Northwestern Egyetem Feinberg Egészségügyi Iskolájának megelőző gyógyászati vezetője érdekesnek és lenyűgözőnek találta a tanulmányt.

Ugyanakkor „csúszós” kockázati tényezőnek nevezte a stresszt ahhoz, hogy értékelni és kezelni lehessen időben – noha valóban lényegesen hozzájárul a szív- és érrendszeri problémák jelentkezéséhez, sőt a kiváltó okaikhoz is.

Ráadásul, van vele egy nagy gond: szinte mindenki stresszes, enyhébb vagy súlyosabb mértékben – s nagyon nehéz mérni.

A második tanulmány esetében 1600 felnőtt vett részt a Framingham Szív Tanulmányban, Massachussettess államban. Kiderült, hogy akiknek édesanyjánál és édesapjánál is korán kialakult a magas vérnyomás, azoknál az alábbiak szerint alakult az egészségügyi probléma.

Ha egyik szülő sem szenvedett magas vérnyomásban, felnőttként az alanyok 6 százalékánál alakult szintén. 8 százalékuknál jelentkezett, ha a szülőknél későn alakult ki magas vérnyomás – 55 évesen vagy ennél később.

A korai magas vérnyomással küzdő anya és apa esetében azonban az utódok 19 százaléka szenvedett ettől az állapottól.

Mindkét tanulmányt az Amerikai Szív Társaság évi ülésén mutatták be.

Kapcsolódó cikk:

A stresszes partner felér egy hízókúrával?

Nem enged nyelni a test, ha túl sok vizet ittunk

Hiába eszel jó, ha stresszes vagy?

B.A.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.