2017. 11. 29. - 10:05

Jó alvásért nyissuk ki az ablakot?

Jó alvásért nyissuk ki az ablakot?

Ha pihentető alvásra vágyunk, jobb, ha az ablakot vagy a hálószoba ajtaját nyitva tartjuk – állítja egy új tanulmány.

Amennyiben megfelelő a szellőzés a helyiségben, sokkal jobbat alszunk. Erre a következtetésre jutott egy kisméretű holland tanulmány.

A kutatók csúcsminőségű módszereket használtak, hogy a 17 önkéntes éjszakai pihenését részletesen elemezzék. 5 éjjelen keresztül követték őket nyomon. Az alanyok egy része nyitott ablaknál vagy ajtónál aludt, megfelelő szellőzést biztosítva a szobában, míg a többiek becsukódzkodtak.

Az alvás minősége a leglényegesebb pihenésünk folyamán

Az alvás minősége a leglényegesebb pihenésünk folyamán

Az eredmény szerint a jól szellőző helyiségekben alacsonyabb volt a levegő szén-dioxid tartalma - az ember természetesen lélegzi ki ezt – s úgy tűnik, ez összefügg a megfelelő alvással.

Asit Kumar Mishra, környezeti kutató, az Eindhoveni Műszaki Egyetem munkatársa elmondta: tapasztalataik szerint az alacsonyabb szén-dioxid szint jobb alvásmélységet tett lehetővé, hatékonyabb pihenést és kevesebb ébredést az éjszaka folyamán.

Egy amerikai alvásszakértő hozzátette: a környezet valóban igen fontos a minőségi éjszakai alvás tekintetében.

Az ablakot vagy az ajtót érdemes nyitva tartani a jó alváshoz

Az ablakot vagy az ajtót érdemes nyitva tartani a jó alváshoz

„Ez a tanulmány emlékeztet minket arra, hogy nem minden hálószoba egyforma, s alvásunk minőségét természetes módon befolyásolják a környezet fizikai tulajdonságai” – mondta dr. Steven Feinsilver, a New York-i Lenox Hill kórház Alvásközpontjának vezetője.

Míg az nem újdonság, hogy hűsebb levegő mellett jobb aludni, annak korábban kevés figyelmet szenteltek az emberek, hogy milyen a levegő minősége, s ez hozzájárulhat a jó pihenéshez.

Ahhoz, hogy jobban megértsék a helyzetet, alaposabb kutatásokra is szükség van. Az agyhullámok vizsgálata például még közelebb vihet az igazsághoz.

A tanulmány az Indoor Air lapban jelent meg.

Kapcsolódó cikk:

Jobb alvásra vágyunk? Legyünk többet barátainkkal

Nem alszol eleget? Nem ismered fel az arckifejezéseket

A kutya segít az alvásban?

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.