2017. 02. 28. - 12:50

Egynapos sebészet: biztonságos vakbélműtét után a hazatérés?

Egynapos sebészet: biztonságos vakbélműtét után a hazatérés?

Számos páciens, akinek egy ugyanazon napon belül végezték el a vakbél operációját, mint amikor haza is engedték, biztonsággal megteheti ezt – mutatott rá egy tanulmány.

Az egynapos sebészet keretében elvégzett vakbélműtét ugyanolyan biztonságosnak számít, mint a többi – a beteg nyugodtan hazatérhet még aznap.

A tanulmány, melyet a kaliforniai Kaiser Permanente Woodland Hills Egészségügyi Központban végeztek, dr. Armen Aboulian vezetésével, rámutat: az eredmények nem meglepőek, s megerősítik a gyakorlatot, miszerint a betegeket el lehet engedni ugyanazon a napon, amikor az orvosi csapat úgy ítéli meg, hogy ez megfelelő.

Egynapos sebészet - vakbélműtét: a legtöbb beteg nyugodtan lábadozhat otthon 

Egynapos sebészet - vakbélműtét: a legtöbb beteg nyugodtan lábadozhat otthon

Hozzátette: a döntés, azaz, hogy elengedhetik-e a pácienst, több dologtól és személytől is függ – egyikük az operáló orvos, az altatóorvos, a felépülést ellenőrző csapat és egyéb tanácsadók, akiket bevontak a döntéshozatalba.

Komplex döntés ez, ám a tanulmány kimutatta, hogy a betegek nyugodtan elengedhetők éjszakára, otthon alhatnak és nem fordul elő, hogy nagy számban vissza kéne térniük a sürgősségi osztályra valami komplikáció miatt.

A kutatócsoport több mint 12 ezer pácienst tanulmányozott az említett, dél-kaliforniai egészségügyi központban. Valamennyien akut vakbélgyulladással került be és laparoszkópiás vakbél eltávolításon estek át, 2010 és 2014 között.

Nagyjából a betegek felét ugyanazon a napon haza is engedték, hogy a műtét lezajlott, a másik felüket éjszakára még bent tartották. Az egy napon belül elengedettek 2 százaléka lett 30 napon belül visszavitetve a kórházba, összehasonlítva azzal a 3 százalékkal, akiket éjjelre ott tartottak.

A cikket a lehetséges komplikációkkal folytatjuk.

B.A.

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.