2008. 08. 29. - 08:42

Várkerti Vigasságok, 2008. augusztus 29-31. [Gyula - Gasztronómia - Rendezvény]

 Várkerti Vigasságok, 2008. augusztus 29-31. [Gyula - Gasztronómia - Rendezvény]
[Gyula - Gasztronómia - Rendezvény] 2007. évben első alkalommal került megrendezésre a Gyulai Vár melletti rendezvényterületen a Várkerti Vigasságok, melyet méltán nevezhetünk az őshonos magyar állatok húsából készült ételek fesztiváljának is.
Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

A rendezvény céljai között szerepel, hogy a látogatókkal megismertesse a magyar biotermékeket, az őshonos magyar állatok húsából készült ételeket, a hungarikum italokat, valamint hogy Gyula város idegenforgalmi kínálata az eddigieknél még szélesebb körű programokat nyújtson mind a lakosság, mind a városba látogatók számára.

A szombati napon a baráti társaságoké a főszerep, amikor is a "Bográcsban készült mangalica ételek" főzőversenyén megmutathatják, hogy ki hogy bánik a fakanállal. A 2007-ben először megrendezett főzőversenyen 67 csapat bizonyította, hogy a mangalica húsát igen látványosan és sokféleképpen el lehet készíteni: akár káposztás babbal, akár áfonyával és lekvárral.


 

Küldjön képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz

 

A rendezvényre kilátogató vendégeket ételkészítési bemutatók szórakoztatják, ahol megkóstolhatják a szakácsmesterek által megálmodott étel-különlegességeket, melyeket olyan őshonos magyar állatok húsából készítettek, mint a racka, cigája, mangalica, szürkemarha.

 

A rendezők számár a Hungarikumot képviselő fajták kiemelkedően fontosak, hiszen hazánk őshonos állatvilága rendkívül színes, és egyedeinek mind megvan a történetük. Ha szeretne többet megtudni róluk, megismerni e nemes fajták kiváló ízeit, mindenképpen meg kell látogatnia a rendezvényt!


 



Gyula - Nézd meg a videót!

 

Helyszín: Gyulai Vár melletti rendezvénytér


További infomáció: http://varkertivigassagok.hu/

 



További étterem – gasztronómia ajánlatok: etterem.mconet.biz

Étterem – gasztronómia linkajánló: etteremlink.mconet.biz

Rendezvény Online: rendezveny.mconet.biz

Rendezvény online webcím és linkajánló: rendezvenylink.mconet.biz




A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.