2008. 09. 07. - 08:48
A Hotel Silver Hajdúszoboszló ajánlásával: Lazacsteak ropogós zöldfűszermorzsában sütve

Lazacsteak ropogós zöldfűszermorzsában sütve
Hozzávalók 4 személyre:80 dkg lazacfilé bőr nélkül,só,2db citrom,frissen őrölt bors,4 kisebb csokor friss fűszernövény(kapor,p.zöld,menta,bazsalikom),10 dkg durva zsemlemorzsa vagy a Japán pankó morzsa,5dkg vaj, olíva olaj
A lazacot 4 egyenlő darabba vágjuk, sózzuk, fűszerezzük, 1 citrom levével meglocsoljuk, 15 percig állni hagyjuk. A zöldfűszereket apróra vágjuk , összegyúrjuk a vajjal és a morzsával, és beízesítjük ,ha nem lenne eléggé formázható tegyünk még bele vajat. Lefolpackozott műanyag tálcára fél centi vastagon kinyújtjuk, hűtőben kihűtjük. A lazacot olívaolajjal bekenjük és forró serpenyőben mindkét oldalát elősütjük(maximum fél-fél perc oldalanként). A jól lehűtött vajas morzsából a lazaccal megegyező nagyságút kivágunk és az elősütött halra tesszük. Az így előkészített halakat 220 fokos sütőben 5-6 perc alatt készre sütjük(nem baj ha nem sül át teljesen úgy az igazán zaftos). Köretként friss salátákat ajánlok hozzá. Díszíteni friss zöldfűszerekkel és citrommal lehet.

Gasztronómia és étterem
A szálloda jó hírét igyekszik növelni a színvonalas éttermi szolgáltatás. Légkondicionált étteremben vendégek a nemzetközi és a magyar konyha remekeit kóstolhatják meg. Étlapon minden igényt kielégítő ételválaszték található, amely képviseli az egészséges táplálkozáshoz szükséges választékot is.
Étteremben büféreggelivel, a' la carte és menüválasztásos főétkezéssel várja a Silver Hotel a vendégeket. Az étteremhez szezonálisan üzemelő Strandterasz csatlakozik, ahola szabadban elkészített grillételekkel és specialitásokkal van kibővítve.
A drinkbár, presszó, valamint tavasztól őszig a strandbár és a vizibár italválasztéka üdítően friss élményt kínál.

Szoba információ
STANDARD SZOBÁK
83 Standard szoba, 8 Standard apartman, 1 Standard lakosztály.
A szobák klimatizáltak, a Standard szobák csaknem mindegyike erkélyes. A szobákhoz tartozó fürdőszoba zuhanyzóval, bidé-s WC-vel ellátott. Minden szobában található fürdőköpeny, hajszárító, széf, közel 60 csatornás sztereó színes televízió, telefon és minden igényt kielégítő minibár.
SUPERIOR SZOBÁK
32 Superior szoba, 15 Superior apartman.
A szobák klimatizáltak, a Superior szobák csaknem mindegyike erkélyes. A szobákhoz tartozó fürdőszoba zuhanyzóval, részben jacuzzival (hidromasszázs-pezsgőfürdő), bidé-s WC-vel ellátott. A superior szárnyban 45 négyzetméteres luxus-apartmanok találhatók Internet-csatlakozási lehetőséggel, távvezérelhető Cardo ágybetéttel. Az új szárny superior részlegében a fürdőszobában beépített rádió, valamint láb- és testmasszírozó van. Minden szobában található fürdőköpeny, hajszárító, széf, közel 60 csatornás sztereó színes televízió, telefon és minden igényt kielégítő minibár.
BIO-KOMFORT SZOBÁK
7 medenceparti bio-komfort szoba, 19 medenceparti bio-komfort szoba teakonyhával. 5 medenceparti bio-komfort apartman tea- illetve amerikai konyhával.
Minden szoba erkélyes és klimatizált. A szobákhoz tartozó fürdőszoba zuhanyzóval, bidé-s WC-vel ellátott. Minden szobában található fürdőköpeny, hajszárító, széf, televízió, telefon és minibár. A bio-komfort szobák fenyőbútorokkal és Demko Feder ágyakkal vannak berendezve. Két bio-komfort szoba kifejezetten mozgássérült vendégek számára került kialakításra liftes WC-vel és mosdókagylóval.
Hotel Silver - Hotel, szállás, szállásfoglalás, szálláshely, hajdúszoboszló
Szobafoglalás!

Hotel Silver Hajdúszoboszló - Bemutatás
A Hotel Silver **** 170 klimatizált szobával rendelkezik, szállodai épületeink a Mátyás király sétány két oldalán helyezkednek el.

Wellness és Spa szolgáltatások
Szálloda széleskörű wellness szolgáltatással várja vendégeit. A belső udvaron 450 négyzetméter vízfelületű úszómedence található, melynek egy része élményberendezésekkel / vízgomba, vízkések, kétfejes nyakzuhany, két csobogó, vízibár / felszerelt.
A főépületben található két termálvizes medence, melyek közepén hidromasszázs és pezsgőfürdő van. Az újonnan épült szárnyhoz 400 négyzetméteres külső úszómedence, valamint két gyógyvizes termálmedence tartozik: egy a belső, egy a külső részen. A szauna, infrakabin, gőzkabin és kondigépek / kardio- és erősítőgépek / igénybevétele szállóvendégeink részére ingyenes.
Konferencia lehetőség
A szálloda 5 légkondicionált különteremmel rendelkezik, melyek 10-160 fős konferenciák, tréningek, társas rendezvények, állófogadások lebonyolítására alkalmasak.
A főépületünk termei a 'Tárgyaló' és a 'Bár' termek, amelyek külön-külön, vagy összenyitva is használhatóak, mivel technikai hátteret termenként tudunk biztosítani. Befogadóképességük 50-80 fő közötti, összenyitva 150 fős rendezvény lebonyolítására nyújt lehetőséget.
Az új épületben található'Silver I., II. és III.' termek a legmodernebb technikával felszerelt, hőszigetelten, hangszigetelten, egymástól teljesen függetlenül szekcionálható, természetes fényt biztosító, berendezés szempontjából szabadon variálható rendezvénytermek. A 3 terem összenyitva 160 fő befogadására alkalmas