2009. 09. 07. - 13:07

Az első versenynap Calgaryban

Az első versenynap Calgaryban
Berki Zsolt elküldte beszámolóját az első versenynapjáról a Calgariban zajló junior világversenyről, a Worldskillsről.

17 konyhát építettek fel a szervezők a versenyre. A versenyzőket két csapatra osztották. Én a kettes csoportba kerültem, így a második napon és a negyedik napon versenyeztem.

Az első nap bementem megnézi hogy milyen alapanyagokból dolgoznak. Elsősorban a lazacra voltam kíváncsi. Az első napi modulok (az egyes csapat versenyfeladatai):

  • meleg lazacelőétel,
  • fingerfood,
  • miniatűr desszertek.

 

dsc00317_60_20090907130209_14.JPG

 

 

Minden modulra 2,5 óra állt rendelkezésre. Tálalásnak is megvolt a menete. A lazacot például 9:30-kor elkezdték és 12:00-re kellett kitálalni, ami azt jelenti hogy 11:55-kor már lehetett vinni a zsűriszoba elé, 12:05-ig. Ha a 12:05-ös időpontot túllépik akkor az a modul nem számít a végső pontszámlálásnál.

 

Az alapanyagok két nagy ládában voltak, plusz egy másik láda a modul alapanyagoknak, amit csak a modul megkezdése előtt kaptunk meg. A versenyt megelőző napokon volt lehetőségünk arra, hogy a két láda nyersanyagból kiválogassuk azt amire másnap szükségünk van. Ezeket tálcákra rendeztük és beraktunk a konyhánk hűtőjébe.

 

 

dsc00382_642_20090907130209_415.JPG

 

Az első versenynapom:

 

7:30-kor megérkeztem a versenyhelyszínre. 8:00-kor beengedtek az öltözőbe és átöltözhettünk. 8:15-8:30-ig lehetőségem volt beszélni a szakértőmmel-Tamással a mai napi feladatokról. Utána elmondták hogy milyen alapanyagok vannak a meglepetéskosárban.

 

Adtak egy darab lazacot, és egy egész nyulat.

 

9:00-9:30-ig megírtuk a menüt és 9:30-tól elkezdtünk főzni.

 

Az első fogásnak egy lazac alapú levesnek kellett lennie. A főétel pedig egy nyúlból készült étel volt.

 

Az első fogást 12:30-ra kellett prezentálni, a másodikat pedig 13:00-kor.

 

13:30-14:15-ig ebédidő volt. Elég kevés volt ez az idő, főleg hogy mind a 900 versenyzőnek akkor volt az ebédideje.

 

 

Ebéd után jött a bárányból készült főétel. Az ételnek tartalmaznia kellett kötelezően báránygerincet, polentát,zöldbabot, parajt, sütőtököt.
14:15-16:45-ig tartott.

 

Tálalás után kaptunk 15 percet takarítani és felkészülni a következő modulra.

 

 

17:00-tól megkezdtük a meleg desszert elkészítését. Itt kötelezően szerepelnie kellett a zöldalmának.

 

Miután végeztünk az utolsó modullal összepakoltuk az eszközöket, takarítottunk, és leellenőriztük a konyhát.

 

 

20:15-20:30-ig ismét lehetőség volt a szakértőmmel beszélni. Ezalatt az első csoport előkészült a versenynapra. Miután befejezték a vezető szakértő (Ctefan Wohlfeil) tartott megbeszélést. Ez napi szinten körülbelül fél tízig tartott. Nap végén nagy megkönnyebbülés volt hogy teljesíteni tudtam minden modult időre.

 

 

Következik a második versenynap hamarosan!

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.