Budapesti Pálinka Fesztivál - Hangulatba hozza a belvárost!

A kiváló pálinkák mellett ínycsiklandó szárazkolbászok, gyümölcslekvárok, sajt-és kávékülönlegességek valamint helyben sütött grill ételek teljesítik ki a gasztronómiai élvezeteket.

A kulturált és mértékletes alkoholfogyasztás elkötelezett híveiként a Magyar Pálinkamarketing Nonprofit Kft.. sok szeretettel vár mindenkit a Budapesti Pálinka Fesztiválra!

Belépőjegy: 1500 Ft, mely tartalmaz egy kóstolópoharat és 500 Ft értékű kóstolójegyet.
A fesztivál nyitva minden nap 12-24 óra között.

Pontos helyszín és időpont: Budapest, V. kerület Városháza Park 2009. május 7-10.

A pálinkafogyasztás kultúrája
Mint minden tradicionális ital fogyasztásának, így a pálinkának is megvannak a hozzá köthető szokásai, metódusai. Ezen ajánlások betartásával még azok a pálinkától idegenkedők is felfedezik a benne rejlő értékeket, és élvezettel fogyasztják majd, akiknél eddig szóba sem jöhetett.

A pálinka fogyasztható étkezés előtt aperitifként és étkezés után, digestiv italként is. A hagyományok szerint a pálinka adja az erőt, így régen a vidéki emberek kora reggel fogyasztották, mielőtt munkába álltak a földeken, illetve hideg napokon  pl. disznóvágások alkalmával. Asztalra került azonban családi ünnepnapokon is és áldomásként is sokszor fogyasztották, esküvőkön, gyermek születésekor, aratáskor.
A mai kor életvitele és gasztronómiai szokásai már nagyban eltérnek elődeinkétől. Így a pálinka fogyasztásának is más események teremtenek alkalmat, valamint teljesen megváltozott az is, hogy hogyan és miből isszuk a pálinkát.
A pálinkát szobahőmérsékleten ajánlott fogyasztani, mert a benne rejlő zamatok, illatanyagok, és az érleltség íze akkor teljesedik ki igazán. Ha hidegen kapjuk meg, akkor érdemes pár percig a poharat a tenyerünkben szorítani, és kezünkkel kellő hőmérsékletre melegíteni. Míg a jó minőségű pálinkának hűtve csökken az élvezeti értéke, addig a rossz pálinkának a hideg jót tesz, elfedi hibáit.
A pálinkát legcélszerűbb olyan kóstolópohárból fogyasztani melynek öblös alja, és elkeskenyedő szája van, így a felszálló, ínycsiklandó illatanyagok hozzáadódnak a gasztronómiai élvezetekhez. A pálinkát nem szabad a pohárban erőteljesen forgatni, úgy mint a bort, mert ekkor a pálinkában lévő alkohol száll fel. Ehelyett inkább, ha van rá mód, fedjük le, zárjuk be az illatokat pár percre, majd a pohár lassú, körkörös mozgatásával folytassuk a kóstolást, hogy az illatanyagok elrendeződjenek, majd orrunk felé közelítve megtapasztalhatjuk ezeket a kiteljesedett, virágos, gyümölcsös illatkombinációkat. Magát a kóstolást kis kortyokban érdemes végezni.
A pálinka minőségére a kóstolás alatt megtapasztalt szín, illat és íz harmóniájából következtethetünk. Elsőként a látvány árulkodik a pálinka milyenségéről. Lehet tökéletes, tükrös, tiszta, opálos, zavaros, üledékes. A jó minőségű pálinka színe utal a jellegére, az alapul szolgáló gyümölcsre. A pálinka színe legtöbbször tiszta átlátszó. Sötétebb színt adhat neki, ha hordóban, illetve ha gyümölcságyon érlelték. A pálinka nem tartalmazhat sem természetes, sem mesterséges színezéket. Az illat és az íz összhatása akkor harmonikus, jellegének megfelelő, ha jó pálinkával van dolgunk. Amennyiben mesterséges aromát, cukrot vagy más adalékanyagokat tartalmaz, akkor az illat és íz összhatása diszharmonikussá válik, illatában kellemes lesz, de ízében csalódnunk kell, vagy fordítva, az illatában hoz keveset, de ízében a hozzáadott aromák miatt megfelelőnek tűnik.
A kóstolást követően lehet szárazpróbát végezni hogy megtudjuk minőségi pálinkát fogyasztottunk-e. Ennek egyik módja, hogy az üres poharat 5-10 percre félre tesszük, majd ezt követően a pohárba beleszagolva kellemes, lekváros illatokat érezhetünk. Másik lehetőség, hogy amíg még van a pohárban pálinka, a kézfejünkre csepegtetünk egy kicsit, és ezt megszagolva gyümölcsre jellemző illatok jönnek elő. Azoknál az italoknál, ahol az illatokat aromák hozzáadásával érték el, mindezek eltűnnek a szárazpróba során.
Míg egy szakavatott pálinkakóstoló egyből tudja, hogy minőségi pálinkával van-e dolga, vagy nem, addig egy laikust könnyen megtéveszthetnek a reklámok, a beidegződések, szokások. Hogy ne okozzon a pálinka senkinek se csalódást, a legegyszerűbb módja annak, hogy megtudjuk mivel állunk szemben az az, hogy ha megnézzük a hátcímkéjét. A valódi pálinka összetevői között gyümölcspálinka és víz található, esetleg nyers vagy aszalt gyümölcs (ágyként). Ha azonban tiszta szeszt, kis százalékban gyümölcspálinkát, aromákat, ízfokozókat, karamellt, színezéket vagy más segédanyagokat olvasunk a címkén, akkor biztosra vehetjük, hogy ez csak egy pálinkának látszó szeszesital.

Anno

A társadalmunk legősibb italának tekinthető égetett szeszeket, többek között a pálinkát a világ minden pontján készítik és fogyasztják, más-más alapanyagokból és eljárásokkal. Sokszínűségét az eltérő földrajzi adottságok, éghajlati viszonyok és társadalmi, kulturális szokások adják. Elsőként Ázsiában készítettek tejpálinkát, mely még a mai napig az egyik legelterjedtebb italuk. Az évszázadok során szinte minden nemzet szert tett saját párlatra, csak néhányat megemlítve; az olaszok a grappára, az oroszok, finnek a vodkára, a görögök az ouzora.

A legízesebb párlatok a Kárpát-medencében találhatók, ahol a gyümölcsből készült pálinkák zamata egyedülálló az egész világon.

Aqua vitae

A XIV. századból való kifejezés aqua vitae reginae Hungariae - azaz a magyar királyné életvize  Károly Róbert magyar király feleségének gyógyító italára vonatkozik, amellyel köszvényét orvosolták. A gyógyital feltehetően borpárlat lehetett, mely az olasz kapcsolatok révén jutott el Magyarországba. Ez volt az első írásos emlék, mely arra utal, hogy hazánkban égetett szeszes italt készítettek. Mátyás király korában a borszesztől megkülönböztetve crematura néven állítottak elő gabonapálinkát.

Bár írásos nyoma nincs, ez azonban még nem zárja ki, hogy létezett volna népi környezetben másféle lepárló eljárás.

Égettbor

A XV. században már nagyobb mennyiségben állítottak elő égettbort, mely ekkor már széles körben el is terjedt. Az elnevezés, mint égettbor, az égetett borból származik, mely egyértelműen a borpárlatot jelenti. A szó jelentése később kiszélesedik, és már nemcsak a bor, hanem a gabona és gyümölcs alapú égetett szeszesitalokra is használják.

Pálinka

A pálinka szó közvetlenül a szlovák palenka szó átvételéből származik. Az 1520-as években már használják a mai írásmóddal, mely a magyar nyelvből került tovább a román nyelvbe. Érdekesség, hogy Erdélyben sokáig megmaradt a régi magyar szó, az égettbor, míg az ország többi részén a pâlincâ elnevezés terjedt el.

Gyümölcspálinkák, gyógypárlatok

Feltehetően már a XV. század végén próbálkoztak gyümölcsalapú pálinka főzésével, írásos adat viszont csak későbbről, az 1600-es évek közepéből maradt fent. A kiváló minőségű pálinkához tiszta, megmosott, hibátlan gyümölcsöt kell felhasználni és a csonthéjas gyümölcsök magját el kell távolítani, mert ezekből mérgező anyagok szabadulhatnak fel. A régi időkben az értéktelen, lehullott gyümölcsből főzték a pálinkát, melynek fő oka az volt, hogy teljes mértékben hasznosítsák a mezőgazdasági termékeket, melléktermékeket. Sajnos hosszú évig tendencia volt, hogy a jó minőségű gyümölcsöket exportra, a gyenge / közvetlen fogyasztásra nem alkalmas gyümölcsöket, pedig pálinkafőzésre hasznosították. Ez azonban azzal is járt, hogy jó minőségű, egyedi értékeket hordozó párlatok nem is készültek. Ma jellemzően a legszebb és legoptimálisabb időben szedett gyümölcsökből készülnek az igazi, valóban minőségi párlatok. Az idők folyamán még szigorúbb előírások is életbe léptek, így például az eredet megjelöléssel készült pálinkáknál pontosan meghatározzák a gyümölcsfajta nevét, származási helyét, melyet származási bizonyítvánnyal igazolni is kell.

Mára az Európai Unióban sikerült levédetni a pálinka elnevezést, így az csak a 100%-ban gyümölcsből készült, mindenféle adalékanyagoktól mentes párlatok lehetnek.

Hajdan a szerzetesek, papok gyógynövényekből készítettek különböző italokat, likőröket. A gyógynövényekben található hatóanyagok, vitaminok és illóolajok a szárítás közben valamint teaként történő elkészítésük során elvésznek, míg az alkohol nemcsak hogy kivonja ezeket a fontos anyagokat, hanem tartósítja és hosszú időre megőrzi is azt. Régi források szerint a gyógylikőrök fontos szerepet töltöttek be az egészségmegőrzésben és gyógyításban.

Pálinkafőzés

A pálinkafőzés már a középkorban ismeretes volt, és a sernevelő házakban (sörfőzőkben) indult el, bizonyára azért, mert hasonló erjesztési eljárással készül mindkét ital.

A feudalizmus idejében társadalmilag és területileg megosztott volt a pálinkafőzés. Falun földesúri előjogai voltak a főzésnek és különböző mértékben korlátozták a paraszti főzést, és az egyházi főzést. A városokban a testületek által szabályozták a pálinkafőzés. Az egyes előírások révén következtetni lehet a főzési és fogyasztási szokásokra. Így például tilos volt istentiszteletek és választási időszakok alatt italt mérni.

A 16-17. században már komoly jövedelemforrás a pálinkafőzés, és idővel a pálinkafőzők száma messze meghaladta a sörfőzőkét. Az uradalmi és egyházi főzdékben már azzal a céllal főztek pálinkát, hogy eladják. A városokban a sernevelőházakban, a pálinka céheknél, és a likőrgyáraknál is kifejlődött ez a kereskedelmi célú pálinkafőzés.

A 18. század végén létrejöttek az első pálinka üzemek, likőrgyárak, melyek elterjedéséhez nagyban hozzájárult, hogy megjelentek a modern rendszerű szeszfőző berendezések.

Magyarországon a pálinkafőzés a 20. századra már számos technológiával történt. Volt primitív vagy fazékmódszer, egyéni, kisüsti illetve kisüzemi főzés. A legegyszerűbb, fejletlen eljárás többnyire a paraszti környezetben terjedt el, és lényege abból állt, hogy mindennapos használati eszközöket állítanak össze lepárló készüléknek, így pl. mosdótálat, kuktát. Ez a kezdetleges módszer azonban nem igazán alkalmas minőségi pálinka készítésére.

A kisüsti pálinkafőzés korai megjelenése a népi, paraszti szeszfőzéshez kötődik. Régen a portától elkülönült épületben, úgynevezett pálinkakunyhókban -rézüstben- főzték a pálinkát, amely tájegységenként eltérő volt, ennek egy fajtája a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban kiállítva megtekinthető. Egyes felmérések szerint az 1500-as években több százezer pálinkafőző kunyhó volt a Kárpát-medencében, mely aztán alapját képezte az elkövetkezendő bérpálinkafőzésnek.

1836-ban a földesúri előjog gyakorlatát törvényerőre emelték, majd bevezették a pálinkaadót, s 1850-től a szesz állami monopólium lett. Közben olyan intézkedések kapcsolódtak a főzéshez, mint a szesztilalom a Tanácsköztársaság idején, a feles főzés - a termés fele a gazdáé, fele az államé (1952-1970 között).

A két világháború közötti időszakban alakultak ki a mai főzdék elődei, melyek már a faluból kikerültek, többnyire folyóvíz mellé telepítették őket és lovas kocsival vagy autóval megközelíthetőek voltak.

Zugfőzdék

A zugpálinkafőzés a XVIII. században a paraszti serfőzők megszűnésekor alakult ki. A paraszti gazdálkodásra jellemző takarékosság és gazdaságosság ebben fontos szerepet játszott. A gazdák arra törekedtek, hogy ne vesszen kárba az elhullott gyümölcs, meg természetesen azt is szem előtt tartották, hogy otthon sokkal olcsóbban történt a kifőzés, mint a főzdében. A tiltott szeszkészítés az 1960-as évektől vált jelentős méretűvé. Leginkább az Alföldön terjedt el, azon belül is Bács-Kiskun megyében. Mindez köszönhető az elszegényesedésnek valamint a szesztilalmi időszaknak.

A pálinka történetéről, főzésének rejtelmeiről, a pálinka fajták sokszínűségéről és más érdekességekről bővebben is olvashatnak Balázs Géza nyelvész professzor könyveiben, melyek "A magyar pálinka", "Pálinka a közös nyelvünk", "Pálinka, a hungarikum" címmel jelentek meg.

Forrás és további információk a budapestipalinkafesztival.hu oldalon.

Étterem Online - www.etterem.us

Szólj hozzá a fórumon!