2008. 09. 09. - 11:39

Sárvári vendéglők

Sárvári vendéglők
Látogasson el Sárvárra, ahol a természet szépsége, a középkori Nádasdy várkastély és számos lehetőség - például a gyógyfürdő - kínál felhőtlen kikapcsolódást. A szezon egész évben tart, így a fürdőzők találkozhatnak a magyar konyha remekeivel is, hiszen a vendéglők is bőséges kínálattal várják a vendégeket.

 

A Nádasdy Vendéglő a kertvároshoz közel található 2 szintes 2 termes rendszerű étterem. Az igényesség, elkötelezettség, hivatás-szeretet jegyében a sárvári Nádasdy vendéglőben a barátságosság, a mosoly mindenkinek jár. Minden munkatárs arra törekszik, hogy a vendégek megkapják azt, amiért betértek hozzájuk. Amint a vendég belép az ajtón, figyelnek a kívánságaira, elvárásaira. Szakácsaik ugyanolyan otthonosan mozognak a nemzetközi konyha ételeinek elkészítésében is, mint a magyar illetve a vasi specialitások területén (például: sült csülök, töltött káposzta, dödölle).

 

Nádasdy Vendéglő

Nádasdy Vendéglő

 

 

Klímaberendezés teszi lehetővé a füstmentességet. Az vendéglő egyik felében dohányzók nem zavarják a másik részen helyet foglaló nem dohányzókat.

 

Kerthelyiség

Nádasdy Vendéglő - Kerthelyiség

 

 

Nádor Szalon: konferencia- és lakodalmas-terem A vendéglő emeletén 100 fő befogadására alkalmas az igényesen kialakított Nádor Szalon. A főbejárattal szemben lévő márványlépcső vezet fel ide, ahol teret biztosítunk a lakodalmaknak, banketteknek, munkahelyi rendezvényeknek, baráti összejöveteleknek valamint konferenciáknak.

 

Matróz vendéglő

Matróz vendéglő - Sárvár

 

 

Sárvár nagy múltú vendéglője, a Matróz Vendéglő a város szívében megszépülve, megújulva, mindig friss, ínycsiklandozó ételekkel várja vendégeit. A gyors, udvarias kiszolgálásról, szolid árainkról győződjön meg személyesen. Egybenyíló kéttermes elrendezés, amelyet folyosó köt össze, maximálisan 100 fő fogadására alkalmas. A tánc a második teremben zajlik. Bárpulttal felszerelt. Parkolója az épület udvarán található kb. 20-25 gépkocsi befogadására alkalmas.

 

Várkapu Vendéglő

Várkapu Vendéglő, Sárvár

 

 

A város központjában található két különálló teremmel rendelkező Várkapu Vendéglő. A külső, kisebbik terem kb. 20-25 fő míg a nagyobbik belső 40-50 fő-ig tudja fogadni a vendégeket. Az étterem sajátosságát a régi, magyaros ételek felkutatása és felelevenítése, elkészítése adja. A Magyarságot tükrözi a „Magyar borok és ételek" című gasztronómiai gálasorozat is, melynek során havonta egy-egy jeles hazai borvidék, illetve neves borász nedűi mellé készítenek mára már elfeledett, ám ízes, magyaros ételeket. A nemzetközi kínálatot azzal teszik teljessé, hogy a vendéglőben rendszeresen külföldi vendégszakácsot mutatnak be - országuk, régiójuk sajátos ételeit-italait.

 

A Ház specialitásai közé tartozik különleges, házi készítésű kecskesajt ajánlatuk, bárány-, kecske-, borjú- és szürke marha húsából készített ételeik széles választéka, valamint erdei gomba- és vadhúsételeik. Parkoló csak az épület előtt vagy a vár bejáratánál található kb. 20-30 gépkocsi számára.

 

Tinódi étterem

Tinódi étterem, Sárvár

 

 

A város központjában található 2 szintes Tinódi Étterem. A felső szintjén kb. 60 fő befogadására
alkalmas terem várja a mulatság résztvevőit. Egytermes rendszerben a tánchely is itt található. A zenésznek külön emelvény van kiépítve. Parkoló az étterem előtt kb. 8 autó számára, vagy az úgynevezett kisipari üzletsoron található kb. 30 gépkocsinak. Ekkor a hátsó bejáraton keresztül könnyen megközelíthető az étterem.

 

Tercia Sárvár Étterem

Tercia Sárvár Étterem

 

 

A sárvári Gyógy-és Wellnessfürdő területén található Tercia 120 vendég fogadására alkalmas önkiszolgáló étterem, amely szabadtéren további 65 férőhellyel bővíthető - ajánlatait kéthetente megújítva várja a "Tercia ízek" kedvelőit. Az étterem különlegessége a "Csőben sült brokkoli".

 

 

Szóljon hozzá a fórumon!

Tour East Tour Beutaztatás Onine: toureasttour.mconet.biz

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.