2008. 03. 19. - 19:01

Tavaszi Borfesztivál - Étterem - Gasztronómia

Tavaszi Borfesztivál - Étterem - Gasztronómia
Étterem - Gasztronómia - Bár a ráadással még várni kell és pillanattal is, amely alig megérkezik, máris elmúlik, de az igazság valahol itt bujkál a közelünkben, bennünk, esetleg odaát, a Városháza parkban.
Mert oda harmadszor költözik ki a Tavaszi Borfesztivál, amely most is, mint eddig mindig, Húsvétkor várja a látogatókat. A fesztivál történetében először szakít a hagyományos áprilisi időponttal, és teszi márciusra az ünnepet, de arról nem a szervezők tehetnek, hogy az idén éppen március 22-e és 24-e közé esik a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. Azaz a Húsvét - és a Tavaszi Borfesztivál ünnepe.

Az idén a Tavaszi Borfesztivál még mozgalmasabbnak ígérkezik, a kiállító borászok száma újfent ötven körül alakul. Mint mindig, ott lesz Frittmann János is, akit tavaly az Év Bortermelőjének választottak - lehet csemegézni kadarkáiból, rozéiból vagy nagyszerű fehérboraiból. Az idén is megválasztják a Város Borát, három - fehér, vörös és édes ­- kategóriában.

A borok mellett feltűnik néhány pálinkás ház is, ahol remek gyümölcspárlatokat lehet kóstolni. Az italok mellé akad majd harapnivaló is, ott lesz Sajtország egy kis darabja, a hazai konyha mellett pedig anélkül, hogy lábunkat kitennénk Budapestről, vagy akár a Városháza parkból, gasztronómiai kalandozásokat lehet tenni Itáliában és Franciaországban. Sőt, át lehet ugrani akár spanyol földre is, és egy tapas bár segítségével össze lehet kóstolni Katalónia és Ibéria ízeit boraink savával - és aki megtalálja benne - borsával. A hagyományos magyar ízeket kedvelőket várja meleg- és hidegkonyha is, ahol mangalicából készülnek az étkek. Az édes borokhoz pedig helyben sütött nyújtott és sütött rétest kóstolhatnak a nem édesszájúak is.

Persze nem marad üresen a zenei színpad sem, délutánonként felcsendülnek az első motívumok és szólnak egészen este tízig. Akinek kedve van, táncolhat kedvére és szabadon, mert a Tavaszi Borfesztivál továbbra is ingyenesen látogatható, belépőjegy nincs.

Így nyújt át a minden látogatójának egy színes csokrot a hazai - és kisebb részt külföldi -borokból a Tavaszi Borfesztivál, amely ha a tavaszt nem is, de a kikeletet mindenképpen elhozza.

Forrás: http://www.tavasziborfesztival.hu

Szólj hozzá a fórumon!

További étterem – gasztronómia ajánlatok: etterem.mconet.biz

Étterem – gasztronómia linkajánló: etteremlink.mconet.biz

Küldjön képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz


A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.