Film - DVD

Magyar siker a Golden Globe-díjátadón

Magyar siker a Golden Globe-díjátadón

Nemes Jeles László alkotásával történelmet írt, hiszen ez az első magyar film, amely ekkora elismerést kapott.

Ebben az évben immár 73. alkalommal rendezték meg a Golde Globe-díjátadó gálát. A jelöltek között olyan nevek voltak, mint Jennifer Lawrence, Al Pacino vagy Matt Damon, de egy magyar személy is feltűnt, még hozzá Nemes Jeles László.

A rendezőnek pedig filmjével sikerült bekerülnie a történelembe, hiszen megnyerte a legjobb idegennyelvű film díját, amit Helen Mirren adott át. Köszönetében úgy fogalmazott: - „A holokauszt az idők elteltével emberi arccá vált a számomra. Ne felejtsük el ezt az arcot!”

Nyertesként távozott még többek között Leonardo DiCaprio, A visszatérő című filmben nyújtott alakításáért, Brie Larson, A szoba című alkotásban való szerepéért, Sylvester Stalonne a legjobb férfiszerepéért, de Jennifer Lawrence és Matt Damon sem távozott üres kézzel.

 

 

N.O.

Dolgok, amiket a boldog párok tesznek

Dolgok, amiket a boldog párok tesznek

Számos olyan tevékenység van, amely egy kapcsolatot megerősít és felemel. Íme néhány olyan dolog, amik biztos hozzájárulnak a boldogsághoz.
Robert Pattinson újra szingli?

Robert Pattinson újra szingli?

Nemrég még az esküvőt tervezte a sztárpár, most azonban felröppent a pletyka, miszerint kapcsolatuk zátonyra futott.
Sminklemosás, méregtelenítés természetes módon

Sminklemosás, méregtelenítés természetes...

Az arcunkra kent festéket, alapozót minden este el kell távolítanunk. Ezt többnyire valamilyen arctejjel vagy tonikkal tesszük meg. Ha azonban a természetes meg...
Kellemetlen dolog miatt szakított Harry Styles

Kellemetlen dolog miatt szakított Harry ...

Véget ért a népszerű énekes kapcsolata Tess Warddal – Az élelmiszerblogger hölgy a jelek szerint még nem tudta túltenni magát előző kapcsolatán.
Jay-Z új albuma már a küszöbön áll!

Jay-Z új albuma már a küszöbön áll!

Az újdonsült, háromszoros apuka nemcsak új babáknak örülhet – Jay-Z június végén tervezi piacra dobni friss albumát, melyről az új sláger már hallható is.
Kim Kardashian megtalálta a béranyát?

Kim Kardashian megtalálta a béranyát?

Úgy tűnik, mégis lesz harmadik gyermeke a gyönyörű reality sztárnak és férjének, Kanye Westnek: a páros már egy ideje béranyában gondolkodik Kim Kardashian egés...
Növeli a mellrák kockázatát a hajfesték?

Növeli a mellrák kockázatát a hajfesték?

A hajápolási termékek használatának biztonsága évek óta vitatott. Egy új tanulmány most arra világít rá, hogy a fekete bőrű nőknél, akik sötét hajfestéket haszn...
Gyűrűt kapott Kiss Ramóna

Gyűrűt kapott Kiss Ramóna

A szépséges színésznő a közösségi oldalán árulta el rajongóinak, hogy eljegyezték őt.
Mi a különbség a mellimplantátumok között? - 1.rész

Mi a különbség a mellimplantátumok közöt...

Évtizedek óta az öt legnépszerűbb esztétikai beavatkozásnak számít a mellplasztika. Ami azonban változott az évek során, a technika és a felhasznált anyagok. Mi...
Horváth Éva bombaformában van

Horváth Éva bombaformában van

Alig pár hónapja adott életet gyermekének a magyar sztár, de máris visszanyerte eredeti alakját.
< >