2020. 06. 19. - 11:40

Fogyni szeretnénk? Vacsorázzunk korán!

Fogyni szeretnénk? Vacsorázzunk korán!

A késő esti vacsorafogyasztás hízást okozhat és magas vércukorszinthez vezet – állítja egy új tanulmány. Érdemes hát korán enni, ha fogyni akarunk - az is kiderül, hogy mit.

A kilók gyarapodásában jelentős szerepet játszik nemcsak az, mit eszünk, hanem az is: mikor esszük. Ha fogyás a célunk, késő este ne együnk.
 
Egy új tanulmány ezt alátámasztja, rámutatva, hogy a magas vércukorszintek növelik a hízás kockázatát. Az Endocrine Society’s Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism szaklapban megjelent kutatás szerint a késői vacsora késlelteti a zsírégetés képességét szervezetünkben.
 
A kutatók tanulmányában résztvevő alanyok közül magasabb vércukorszintet produkáltak és kevesebb zsírt égettek azok, akik este 10 körül vacsoráztak, mint akik ugyanazt az ételt este 6-kor fogyasztották el. A zsírégetés mértéke 10 százalékkal csökkent a későn evőknél.
 
Fogyáshoz elsősorban fehérjéket érdemes fogyasztani
Fogyáshoz elsősorban fehérjéket érdemes fogyasztani
 
Az éjjeli baglyoknak viszont jó hír, hogy akik 2 vagy 3 között esznek éjszaka, azokra ez az előnytelen tény nem vonatkozik.
 
Érdemes azonban áttekinteni, mit együnk este, hogy a fogyás kerüljön előtérbe.
 
1.Tartsunk magas fehérjetartalmú étrendet: az ilyen étkezés felpörgeti az anyagcserét, segít telítettnek érezünk magunkat és csökkenti az étvágyat. Tanulmányok kimutatták, hogy a magas fehérjetartalmú étrendet követők 400 kalóriával kevesebbet fogyasztanak naponta, mint mások.
 
2.Ne fogyasszunk feldolgozott ételeket: a feldolgozott ételek általában magas hozzáadott cukortartalommal, hozzáadott zsírokkal és kalóriával bírnak. Számos tanulmány kimutatta, hogy akik ilyesmit esznek, ráadásul nagy mennyiségben, több kalóriát fogyasztanak, mint akik minimális mértékben visznek be szervezetükbe feldolgozott ételeket.
 
3.Csökkentsük a hozzáadott cukrok fogyasztását: olykor nehéz lehet felülkerekedni a cukor iránti vágyon, de érdemes minimalizálni a bevitelét. Ezek ugyanis üres kalóriák és kevés tápanyagot biztosítanak. A sok cukor hízást eredményez, s olyan problémák kockázatát növeli, mint a krónikus betegségek, szívbetegség, rák és 2-es típusú diabétesz.
 
4.Igyunk több vizet: a víz segít több kalóriát elégetni, s elnyomja az étvágyat is. Cukros üdítők helyett igyunk kalóriamentes vizet, hogy fogyni tudjunk.
 
5.Igyunk kávét: a kávé antioxidánsokat és más hasznos vegyületeket is tartalmaz, melyek elősegíthetik a fogyást, hiszen növelik az energiaszintet és az elégetett kalória mennyiségét. Kutatások a jelentősebb mértékű koffeinbevitelt összefüggésbe hozták a csökkentett súly-, testtömeg-indexszel (BMI) és zsírral.
 
6.Együnk több gyümölcsöt és zöldséget: a gyümölcsökben és a zöldségekben sok a víz, a tápanyag- és a rosttartalom, ezért rendkívül egészséges, súlycsökkentő ételek. Nagyobb adag esetén sem fogyasztunk velük túl sok kalóriát, ezért bátran szerezzünk be belőlük, amennyit lehet!
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.