2020. 02. 29. - 13:15
Tilos másnaposan edzeni

Egy igazán híres edző nemrég elárulta, hogy nem igazán tesz jót a szervezetnek, ha egy bulizós, alkoholos estét követően megy valaki sportolni.
A mozgás mindig jó, hiszen számos pozitív hatással bír a testre, ráadásul segít a fogyásban is. David Beckham személyi edzője a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy senki ne nyugtassa magát azzal egy buliban, hogy majd másnap kiizzadja az alkoholt.

Tilos másnaposan edzeni
Sőt, jobb elkerülni a mozgást egy átmulatott éjszaka után. Másnapra ugyanis a test teljesen dehidratált lesz és nem tesz jót, ha edzés közben még több vizet veszít. Emellett a májnak is fontos és erőteljes küzdelme van, hogy ismét visszaálljon minden a megszokott kerékvágásba.
Fontos, hogy a szervezet lebontsa a méreganyagokat. Tehát, ha valaki úgy érzi, hogy másnaposan is képes sportolni inkább ne tegye. Várja meg, ameddig regenerálódik, ugyanis sokkal többet árthatnak magának, mint azt gondolná. Az edző a pihenés mellett pedig azt javasolja, hogy minél több vizet kell másnaposan fogyasztani, mert az biztos, hogy jót tesz.
N.O.