2009. 10. 04. - 06:24
Bázna-i gyógyfürdőhely (Románia)

A híres Bázna-i gyógyfürdőhely dombok között felszik. Gyógyvizét sikeresen alkalmazzák a gyomor, légzésszervi, reumatikus, ortopéd és nemi panaszokra, valamint az idegrendszeri megbetegedésekben.
Bázna - Románia nagyobb térképen való megjelenítése
A Báznai só magas kálium-, nátrium-és magneziumsó, valamint kálcium, jód és bróm tartalmú vizének elpárologtatása során keletkezik. A tó fenekéről felhozott iszapnak magas a szerves- és ásványanyag tartalma.
A fürdőhely észak-keleti részén található a Kráter tó, amely 1914-ben, egy gázszonda beomlása nyomán keletkezett. A mélyből felbugyogó metángáz miatt a tó túrisztikai kuriózum.
A település egy kis dombján az evangélikus templom áll, amelyet a XV században építettek. Ovális védőfalát vaskos kaputorony erősíti, amely egyben harangtorony is, három, az 1400-as évek eljén öntött harangnak adott otthont. Ezek a korábbi, valószínüleg a XII.-XIII.század fordulóján épült templomból származnak.
Bázna - Fürdő Online - www.furdo.biz
Szóljon hozzá fórumon!