Fiesta-hangulat a Sóstó Fiestán

Elbúcsúztattuk a nyarat, méghozzá szokásosan egy óriási fiestával, a Sóstói Parkfürdőben. Augusztus 17-én, vasárnap sztárvendégekből és jó hangulatból sem volt hiány.
A Sóstó Fiesta nyárzáró bulija idén augusztus 17-én, vasárnap várta a szórakozni vágyókat, ahol párhuzamosan két színpadon folytak az események. A Sunshine színpadon egész estés szórakozást ígértek a Sunshine Rádió lemezlovasai. A legnépszerűbb dalokat Dj Olasz, Dj PéGé, Dj Newl és Dj Hajnal mixelték a klub zene híveinek.
Mr. Rock and Roll nyitotta meg a Sóstó Fiestát
A Nagyszínpadon este kilenc óra tájban kezdődött a party Fenyő Miki egyórás rock and roll koncertjével, melyre főként a „sokat látott korosztály” volt vevő, de a tizenévesek is kívülről fújták az örökzöld slágereket. A Csókkirály, a Hotel Menthol mellett elhangzott Fenyő Miklós legeslegelső szerzeménye, a Csavard fel a szőnyeget is. Ráadásképpen egy ősbemutatónak is fültanúja lehetett a Sóstó Fiesta közönsége. Mr. Rock and Roll ugyanis egy nemrég írt dalát szerette volna itt slágerré tenni, s abban reménykedett, hogy tetszeni fog a nyíregyháziaknak, mivel ők is annyira focibolondok,mint ő. A címe peddig: „Meccset nézek, és hozzá sört iszom”, melyet a koncert végére a közönség is megtanult.
Lola táncoslányokkal lépett fel
Őt a legifjabb fellépő, Lola követte fiatalos lendületével és friss slágereivel, melyeket vele együtt próbált énekelni a rock and roll őrületben kissé megfáradt közönség. Líraibb és pörgősebb dalok váltották egymást a koncert alatt, s Lola nagyszerű hangján túl a két háttértáncoslány bájaiban is lehetett gyönyörködni.
A Fiestával táncolni is lehetett
Ezután egy hatalmas Fiesta party-ra csábítottak a latin dallamok a nagyszínpad elé. Tomi és Tibi igazán megszerettették magukat a közönséggel, hiszen mindenkinél több rajongót mozgattak meg azzal, hogy lehetőséget nyújtottak legalább 40-50 főnek, hogy kisebb csoportokban, pár szám erejéig a háttértáncosaik legyenek. Ezután ismét a táncé volt a főszerep, ugyanis két fellépő között a népszerű nyíregyházi tánccsoport, az Y2K toppant a deszkákra, és mutatta meg tudását.
Josh és Juttát imádta a közönség
Óriási sikítások és tapsvihar közepette lépett a Parkfürdő vendégei elé Josh és Jutta. A közismert pop-dance formáció évek óta nagy kapós a nyíregyházi piacon, de nem tudják megunni őket. Most is hatalmas szeretet áradt a színpad felé a közönség soraiból, de ez visszafelé is igencsak érződött. A jókedvű, pörgős dallamok után következett az est meglepetés sztárvendége, a Chocolate Funk. A nevéhez hasonlóan csokiszínű olasz énekes egy pár perces műsorral lepte meg a fiestázókat, mintegy ízelítőül művészetéből. Bár nem sokan ismerték a fekete fiatalembert, pár perc alatt meg lehetett szeretni a zenéjének hangzásvilágát.
Az olasz Chocolate Funk volt a meglepetés vendég
Éjfél tájban az országosan is közkedvelt lemezlovas, Bárány Attila vette kezelésbe a DJ-pultot, melyet a Nagyszínpad előtt helyeztek el. A rutinos rezidens pillanatok alatt magával ragadta a közönséget, minden fej, kéz egyszerre mozgott, minden száj egyszerre nyílt a lemezlovassal. Poénos beszólásai pedig igazán vidámmá tették az estét.
Bárány Attila hajnalig pörgette a lemezeket
Ezalatt megérkezett Hamvai PG is, az est utolsó fellépője, de mások is tiszteletét tették a Backstage-en: a nyárindító Sóstó Fiesta sztárvendégei, Alexsession és Dj. Németi ismét ellátogattak a sóstói Parkfürdőbe, hogy megnézzék, milyen a hangulat. A Nagyszínpadon Hamvai PG-vel, a Kisszínpadon pedig a Sunshine Rádió lemezlovasaival hajnalig tartott a féktelen bulizás, melyre számtalan biztonsági ember és mentős felügyelt.
Kovács Tünde
Több információt olvashatsz a www.sostofiesta.hu , Sóstó Gyógyfürdők Zrt. ill. a Sóstói Parkfürdő oldalakon.
Még több kép a nyárzáró Sóstó Fiestáról:
Fiesta-hangulat a Sóstó Fiestán
További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek
Szólj hozzá a fórumon!