2008. 06. 23. - 15:34
Sztár Dj-k pörgették a lemezt a Sóstó Fiestán

Véget ért a nyíregyházi nyárból ma már elengedhetetlennek számító Sóstó Fiesta első, júniusi felvonása, melyen a legnépszerűbb Dj-k gondoskodtak a fergeteges hangulatról.
Idén koncepcióváltáson esett át a Sóstó Fiesta. Az egyik újdonság az volt, hogy már elővételben is meg lehetett venni a jegyeket, méghozzá feleannyiért, mint helyben. Június 20-ig bárki beszerezhette a jegyét a Sóstói Parkfürdő pénztáraiban, a Tölgyes Lottózóban és a Rocky üzleteiben – a Nyír Plaza-ban, a sétáló utcában és a Korzó Bevásárlóközpontban, ezzel a sorban állást kívánták megszűntetni a szervezők. Persze a továbbra is meg lehetett váltani a belépőt a Parkfürdő bejáratánál, ám aznap este 20-21 óra között 2000 forint, 21 óra után 2500 Ft-ba került a jegy.
Sztár Dj-k pörgették a lemezt a Sóstó Fiestán
Annak sem kellett aggódni, aki nem autóval érkezett Sóstóra, vagy éppen a nagy bulizás után nem szándékozott gépjárműbe szállni. A Szabolcs Volán ugyanis a vasárnap este a Sóstógyógyfürdőn megrendezésre kerülő Sóstó Fiesta miatt a 8-as autóbuszok üzemidejét a rendezvényre kilátogatók igényeinek megfelelően meghosszabbította, 23:00 óra után a városközpont felé a 8-as járatok óránként, 0:00 - 1:00 és 2:00 órakor is indultak. Így mindenki nyugodtan elengedhette magát az éjszaka folyamán.
A közönség
Az új koncepció szerint ezentúl nem egyetlen estébe szeretnének belezsúfolni mindent. A kétnapos rendezvény során egy fesztivál, valamint egy parti jellegű estére várnák az érdeklődőket. A fesztivál jellegű nap eseményeibe teljes családokat szeretnének bevonni a gyerekektől a nagyszülőkig mindenkit, aki jó hangulatban szeretne eltölteni pár órát. A másik este a partizó közönség szórakoztatását szolgálja majd. Molnár Árpádék elképzelése még a júniusi nyárnyitó bulin sajnos nem kerül megvalósításra, a júniusi Sóstó Fiesta így a szokásokhoz híven egy estére koncentrálódott, augusztusban viszont már kétnapos buli várja a közönséget.
Munka közben
A június 22-e a partizó fiatalok éjszakája volt, hiszen idén ezen az estén csak lemezlovasoké a terep. A vásárnap este folyamán a színpadon a parti élet legismertebb lemezlovasai pörgették a korongokat. Elég csak Hamvai P.G. és Bárány Attila nevét megemlíteni, akik tömegeket mozgatnak meg egy-egy buli alkalmával. De itt volt még Dj Junior, Antonyo, Alexsession, és Dj Németi is. Az este hangulatáról nyolc órától 22-ig a Sunshine Rádió közismert lemezlovasai , Dj Hajnal, PéGé, és Dj Olasz gondoskodtak.
Már igen korán, a kapunyitás után nem sokkal kezdett megtelni a Parkfürdő, és a sötétedő időben a fiatalok boldogan vették birtokukba az egyébként csak nappal látogatott strandot. Egészen kilenc óráig csak barátkoztak a hellyel, és persze egymással, mert a buli mellett az ismerkedésé is volt ez a nap. De ahogy leszállt az est, a gátlások felszabadultak, és hirtelen megtelt a dj-pult előtt hatalmas tér. A vállalkozó kedvűbbek a kordonnál mutatták meg, mit tudnak a parketten, s vidáman pózoltak a kameráknak, fényképezőgépeknek. Egy-egy ismertebb számnál hatalmas sikolyban törtek ki a lányok, ami a lemezlovasokat láthatóan felpörgette, és újabb, még jobb számok játszására késztette.
Bárány Attila
Alexsession és Dj Németi kettősére sokan voltak kíváncsiak, s már nem csak a zene miatt. A színpadon ugyanis festett testű táncoslányok vonaglottak a zene ritmusára – a férfi bulizók legnagyobb örömére. Amikor Bárány Attiláék 11 órakor pult mögé álltak, hogy két órás blokkjukat megkezdjék, óriási robaj támadt, szinte megőrült a tömeg, s alig bírta kivárni, mit hozott nekik a szakmában egyik legtöbbet elért Dj. Hamvai, Junior, és a többiek is jöttek sorban, s egészen hajnali 2-3 –ig szolgáltatták a hamisítatlan party-hangulatot a Fiesta vendégeinek.
A hét minden napján szolgálunk majd friss információkkal, interjúval, képgalériával a Sóstó Fiesta rajongóinak!
Kovács Tünde
Még több kép: Sztár Dj-k pörgették a lemezt a Sóstó Fiestán

További Sóstó Győgyfürdők Zrt hírek
Szólj hozzá a fórumon!