2007. 04. 09. - 06:02
Az első kanapé - Bútor - Lakberendezés
Bútor - Lakberendezés: Kicsi a lakás, de azért szeretnénk a maximumot kihozni belőle?
Egy jól megválasztott kanapéval megadhatjuk otthonunk alaphangulatát.
Milyet válasszunk?
A manapság első lakásába költöző, húszas éveit taposó, vagy harmincas évei elején járó generáció szülei még automatikusan a Domus felé vették az irányt, ha bútort akartak vásárolni. Aztán a kilencvenes évek elejétől már a skandináv lakberendezés képviselője, az IKEA is helyet követelt magának a magyar lakásokban. Az elmúlt években aztán némi változásnak lehettünk szemtanúi. A tömegízlést kiszolgáló „nagyok” mellett egyre többen jelentek meg egyedi, minőségi kínálattal. Méghozzá a fiatalabbak számára is elérhető áron.
A szülői házban található saját szobát, a kollégium ütött-kopott fekvőhelyét, vagy az albérletet maga mögött hagyók számára az egyik legfontosabb kérdés az új otthon kialakításakor, hogy milyen kanapét válasszon. Ez azért különösen fontos, mert a lakás méretei bizony keretek közé szorítják az alkotó fantáziát. Kreativitásra viszont szükség van, hogy a kisebb tereket is megfelelően használjuk ki. A kanapét a kis lakásokban nappal ülőbútorként használják, aztán este ez alakul át ággyá. Naponta legalább kétszer – reggel és este – pedig húzogatják vagy emelgetik. Alapvető elvárás tehát, hogy strabapíró legyen.
Szóljon hozzá a Bútor-Lakberendezés fórumon! - Az első kanapé - Bútor-Lakberendezés
További lakberendezés híreink: lakberendezes.mconet.biz
További bútor híreink: butor.mconet.biz
Küldjön képeslapot ismerősének! - kepeslap.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz