2019. 11. 16. - 07:30

Állatoknak ad társaságot a mesterséges intelligencia

Állatoknak ad társaságot a mesterséges intelligencia

Számtalan kutyát és macskát hagynak otthon órákra gazdáik – az ő számukra találták ki az Ebo robotot, amely szórakoztatja és edzésben tartja a házi kedvenceket.

Lakásban nehezen talál magának elfoglaltságot egy macska vagy kutya. Márpedig a gazdik számos alkalommal hagyják magukra az állatokat, ha dolgozni vagy iskolába mennek, illetve kikapcsolódnak.
 
A macskákra egyébként is jellemző, hogy sokat alszanak, képesek napi 16-20 órát álomban, illetve lustálkodva tölteni. Náluk csak a lajhárok alszanak többet.
 
Éppen ezt a helyzetet igyekezett megváltoztatni az Enabot cég, amely Ebo néven apró robotot fejlesztett ki a cicák számára.
 
 
A mesterséges intelligencia által működtetett kis szerkezet olyan, mint egy lágy kis labda – egy áltagos macskajáték. Számos technológiai dologgal van azonban felszerelve, köztük egy 1080p HD-s kamerával, mikrofonnal, WIFI kapcsolattal, automatikus töltéssel és dokkolással, öntanuló mesterséges intelligenciával és aktivitással, hangulatkövetővel.
 
A mini robotot a Kickstarter oldalon mutatták be a napokban.
 
Az apró macskajáték célja, hogy ne hagyja ellustulni a cicát, mert annak bizony egészségügyi kockázatai is vannak, elsősorban a komolyabb elhízás.
 
Az Ebo lényegében társasággal szolgál az állatnak, s teljesen fel van szerelve az önálló működéshez.
 
Szórakoztatja őket és figyeli hangulatukat, ezért hozzájárul ahhoz, hogy a házi kedvencet a lehető legjobb formában tarthassa a gazdája. Természetesen be lehet programozni arra, hogy mikor kezdjen játszani a cicával és mikor fejezze be.
 
A játékidő alatt az apró MI robot felméri, van-e elég és biztonságos hely a helyiségben a játékhoz, majd elkezd forogni, gurulni, még táncmozdulatokra is képes. Ha lemerülőben van, az Ebo visszagurul a dokkolóra és feltölti önmagát.
 
A Kickstarteren eredetileg 5110 dollárért kínálták volna a játékot, de máris nagy rá a kereslet.
 
A standard változat 159 dollártól indul majd, melyhez intelligens gallér tartozik, ez követi nyomon a macska aktivitási szintjét.
 
László Adrienn

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.