2021. 12. 01. - 09:40

Hány embert érint a klímaváltozás? - Megmondta a mesterséges intelligencia

Hány embert érint a klímaváltozás? - Megmondta a mesterséges intelligencia

Jó tudni: becslések szerint a világ népességének 85 százalékát érinti az éghajlatváltozás. Mindezt a mesterséges intelligencia gondolja így.

Jövőbeli mindennapjaink szempontjából cseppet sem mindegy, mely területeket érint majd leginkább a klímaváltozás. A mesterséges intelligencia becslése alapján a világ népességének 85 százalékát.
 
Németországi kutatók gépi tanulási technológia segítségével több mint 60 ezer, éghajlatváltozással kapcsolatos tanulmányt tekintettek át, ezek eredményeként jutottak el a következtetéshez.
 
Az új tanulmány – melyet Max Callaghan, a berlini Mercator Research Institute on Global Commons and Climate Change intézet vezetett – a Nature Climate Change című folyóiratban jelent meg. Olvasd el: Mesterséges intelligencia mutathatja meg az éghajlatváltozás borulási pontjait
 
eghajlatvaltozas_1
 
„Igen komoly bizonyíték van rá, hogy az éghajlatváltozás hatásai már megfigyelhetőek az emberi és a természeti rendszerekben – áll a jelentésben. - Arra következtetünk, hogy az ennek tulajdonítható antropogén hatások a világ szárazföldi területének 80 százalékán fordulhatnak elő, ahol a lakosság 85 százaléka él.”
 
A gépi tanulás szintén egyfajta mesterséges intelligencia – jellemzője, hogy minél több információhoz jut, annál okosabb lesz. Olvasd el: Több millió fára akadt a Szaharában a mesterséges intelligencia
 
Callaghan és kutatócsoportja nem csupán az éghajlatváltozás hatására szeretett volna rávilágítani. Igyekeztek a technológia segítségével rámutatni a tudományos tanulmányok hiányosságaira.
 
„Célunk feltérképezni valamennyi, éghajlattal kapcsolatos változást érintő, releváns tanulmányt - nem pedig olyan tanulmányokat felmutatni, melyekben a megfigyelt éghajlati trend és a konkrét hatások közötti kapcsolatot nagy biztonsággal kimutatták” – mutatott rá a tanulmány.
 
„Míg a hagyományos értékelések viszonylag pontos, ám hiányos képeket kínálnak a bizonyítékokról, a gépi tanulással segített megközelítés meglehetősen kiterjedt, előzetes, de számszerűsíthetően bizonytalan térképet hoz létre” – áll a jelentésben.
 
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.