Mesterséges intelligencia figyelmezteti a tűzoltókat a halálos veszélyre
A tűzoltás rendkívül kockázatos munka, különösen ha az épületekben keletkező tüzek pillanatok alatt rosszból halálossá válnak. A flashover jelensége akkor következik be, amikor egy helyiségben lévő gyúlékony anyagok szinte egyszerre lobbannak be, és olyan lángot hoznak létre, amelynek csak a rendelkezésre álló oxigén szab határt. Annak felismerése, hogy ez mikor következik be - a növekvő hőmérséklet vagy a mennyezeten végiggördülő lángok észlelése alapján - rendkívül nehéz feladat a tűzoltóknak a tűzvész okozta zűrzavarban.
"Nem hiszem, hogy a tűzoltóságnak sok olyan eszköze lenne technológiai szempontból, amely a helyszínen előre tudná jelezni a flashover-t" - mondta Christopher Brown, a NIST kutatója, aki maga is önkéntes tűzoltó. "Leginkább csak a megfigyeléseikre hagyatkozhatnak, és ez sajnos sokszor megtévesztő lehet. A dolgok kívülről egyféleképpen néznek ki, de amikor bejutunk az épületbe, egészen más szituációval szembesülhetünk."
Mesterséges intelligencia mentheti meg a tűzoltók életét
A NIST kutatói ezen probléma megoldása érdekében kifejlesztették a mesterséges intelligenciára épülő P-Flash-t (Prediction Model for Flashover), hogy egyrészt megjósolja a közelgő flashover-t, másrészt figyelmeztesse is a tűzoltókat a potenciális veszélyre. Hihetetlen, de úgy tervezték, hogy a hőérzékelők meghibásodása után is üzemképes maradjon. A hőérzékelők ugyanis általában csak 150 °C-ig működnek, ami jóval alacsonyabb, mint a 600 °C, amelynél a flashover elkezdődik. Az elveszett adatok által keletkezett űr áthidalására pedig a NIST kutatói gépi tanulást alkalmaztak.
A szakemberek egy égő ház kifinomult digitális másolatában lévő hőérzékelők hőmérsékleti adatait használták modelljük betanításához. Több mint 5000 esetet futtattak le az egyes szimulációk közötti eltérések figyelembe vételével, így például azzal, hogy milyen sorrendben gyulladtak meg a bútordarabok, illetve hogy mely ablakok és ajtók voltak zárva.
A tréningezés után a fennmaradt adatsorokon teszteket futtattak, és finomhangolták a modellt annak alapján, hogy milyen teljesítményt produkált a flashover bekövetkeztének megjósolásában. Arra jutottak, hogy a modell a szimulált tüzek mintegy 86 százalékánál egy perccel korábban helyesen jelezte előre a flashover-t. Még ha ez messze is van a tökéletestől, a hibák nagy része téves pozitív jelzés volt, ami sokkal jobb, mintha a tűzoltóknak hamis biztonságérzetet adna.
Az eszköz tökéletesítése még folyamatban van, de már nem csak a digitális világban, hanem valódi környezetben is gyűjtik az értékes adatokat és információkat a kutatók. Azt remélik, hogy végül képesek lesznek egy olyan kézi eszközt biztosítani a tűzoltók számára, amely kommunikál az égő épületekben lévő érzékelőkkel, és ezzel létfontosságú segítséget nyújthat a bátor lánglovagok számára.
V.V.