2019. 12. 27. - 08:00

Mesterséges intelligencia: gyerekeket tanítana a humanoid robot „húga”

Mesterséges intelligencia: gyerekeket tanítana a humanoid robot „húga”

Mint arról már sokszor olvasni lehetett, nagy ámulatot keltett, de egyben port is kavart a Hanson Robotics által megalkotott, Sophia nevű humanoid robot megjelenése. Nos, egy húgocskát is készítettek neki, hasonló tulajdonságokkal.

A korábban műsorokban, interjúkban is megjelent Sophia humanoid robot a Los Angeles-i, illetve Hong Kong-i központú Hanson Robotics alkotása. A félelmetesen élethű Sophia Szaúd-Arábiában még állampolgárságot is kapott.
 
A robotnak később egy nagyjából 35 cm magas testvére is született, a kis Sophia, akinek elsődleges célja a gyermekeket segíteni a tanulásban és a kódolás elsajátításában.
 
A kis robot szó szerint nővére nyomdokaiban jár, hiszen képes beszélni, énekelni, játékokat játszani, vicceket mesélni. Fő célja azonban a 7–13 éves gyerekek - különösen a lányok - oktatása a STEM-ről, vagyis a tudományos, matematikai, technológiai és mérnöki munkakörökről, a kódolásról és a mesterséges intelligenciáról.
 
Gyermekek tanítására fejlesztették ki a mesterséges intellienciával bíró kis Sophia robotot
Gyermekek tanítására fejlesztették ki a mesterséges intellienciával bíró kis Sophia robotot
 
A kisméretű Sophia szoftverével, illetve a benne megtalálható, Hanson Robotics mesterséges intelligencia-oktatási anyaggal, útmutatókkal együtt egy egyedien programozható oktató partner a gyermekek számára, amely inspirálóan hat rájuk abban, hogy biztonságos, interaktív, ember-robot tapasztalaton keresztül tanuljanak.
 
A kis Sophia ún. „nyílt” szoftverplatformmal jött létre, mely támogatja a python és blokk-alapú programozási nyelveket – ez teszi egyedileg programozhatóvá a robotot a Hanson Robotics szerint.
 
Elmondásuk alapján lehetővé teszi a gyerekek számára az elektronika és a robotika elsajátítását, s hozzájárul, hogy olyan okosak és fogékonyak legyenek, amennyire csak lehetséges. 
 
Amikor éppen nem tanít, képes kifejezni magát különféle érzelmekkel, életszerű arckifejezések segítségével.
 
Tud boldogságot mutatni, de szomorúságot, meglepettséget, zsémbességet, elragadtatottságot egyaránt kifejezhet az arca. Énekel, viccet vagy történetet mesél, válaszol a hangutasításokra, sőt még képekhez is képes pózolni, kibővített valóság (AR) szolgáltatásán keresztül.
 
A kis Sophia tehát lényegében otthoni asszisztensként is működik, hasonlóan az Amazon Alexájához, de apró emberi alakban.
 
„A jövőben várhatóan gyors ütemben növekszik azon STEM – tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai tudást igénylő állások - köre, amelyekben szükség lesz új ismeretekre – fogalmazott a Hanson Robotics. – A nők közül pedig még mindig igencsak kevesen dolgoznak ilyen területeken. Nincs rá semmiféle bizonyíték, hogy kevésbé lennének jók ezekben, sokkal inkább arról van szó, hogy magukat nem tartják igazán alkalmasnak rá, részben a sztereotípiák miatt” – tette hozzá a cég.
 
Mint kiemelték, a statisztika országonként és tudományágonként eltérő, de a nők általában véve a tudományos ágakban csupán a jelenlegi törzstőke 15-25 százalékát teszik ki, s a különbség növekszik a hölgyek és a férfiak között.
 
„Hiszünk benne, hogy a kis Sophia segít alaposan belemélyedni a STEM-jellegű munkakörökbe, s megtanítani a mesterséges intelligenciát, a kódolást a gyermekeknek, biztonságos, vicces, inspiráló és interaktív módon, így egy kicsit változást hozhatunk a jelenlegi tendenciákban” – fogalmazott a Hanson Robotics.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.