2022. 01. 12. - 15:15

Hol tart a Metaverse, és mire lehet számítani a jövőben?

Hol tart a Metaverse, és mire lehet számítani a jövőben?

A Facebook októberben hivatalosan is bejelentette a közelmúlt legnagyobb technológiai márkanév váltását, amit egyből be is mutatott a jövő talán legnagyobb újításával, a Metaverse-szel.

A Metaverse, ahogy a neve is sugallja, egy teljesen új, digitális világ létrehozását teszi lehetővé, amit már nemcsak egy képernyőn keresztül, de teljes mértékben élőben, magában a Metaverse-ben is megtapasztalhatunk egy ehhez kialakított speciális szemüvegen keresztül.
 
Az eddigi elmélet és információ alapján ezután a Metaverse-be lépve egy teljesen új világ hozható létre. Kialakítható lesz a saját otthonunk, valamint adhatunk hozzá olyan további elemeket is, amiket látni szeretnénk.
 
A Metaverse-be is átvihetjük a kedvenc zenéinket, filmjeinket, valamint még azokat a képeket is, amik az otthonunk falain vannak kifüggesztve. Akár még hologram, vagy augmented reality formájában is. Így egy kép akár 3D kialakítást is kaphat.
 
A Meta által kialakított Metaverse egyik alappillére ennek érdekében a Horizon Home. Ennek köszönhetően már most elérhető egy alap környezet, amint feltesszük a megfelelő headsetet. Jelenleg azonban még nem képes szociális kapcsolatokat is áthidalni a Metaverse és ezen is dolgozik leginkább a Meta.
 
Hiszen az otthonod mellett egy avatárt is létrehozhatsz, valamint akár az egész ruhatárad is hozzáadható lesz a felülethez. Ezek után pedig a barátaidat, ismerőseidet is áthívhatod az otthonodba. Ezáltal egy egészen más dimenzióban tölthetnél időt a barátaiddal.
 
A Horizon Home mellett megjelenik majd a Horizon World is. Ezen a felületen egészen új világokat hozhatunk létre, amibe meghívhatjuk a barátainkat is. Itt pedig közösen további játékosokat, világokat építhetünk.
 
A szórakozás és kikapcsolódás mellett a munka világát is próbálja minél jobban lefedni a Metaverse. Mark Zuckerberg, a Meta alapítója és vezérigazgatója nem a “remote” - otthoni munkavégzést helyezi itt a középpontba, hanem a jelen pillanatban is fejlődésben lévő hibrid munkrendszert.
 
A Metaverse segítségével világvállalatok, valamint kisebb vállalkozások is képesek lesznek az iroda világát az otthonunkba hozni, majd a nap végén a Metaverse-ből kilépve az otthont élvezni.
 
A Metaverse már most hangsúlyozni próbálja a tartalomszerkesztés fontosságát, a különböző alkalmazások elérhetőségét a térben, valamint azt is, hogy valószínűleg szolgáltatásokon belüli különböző díjakra is számolni lehet majd.
 
A Meta programjában érdemes még két projektet kiemelni rögtön az elején. Project Cambria és Project Nazare. Amíg előbbi a konkrét mozdulatokra, kéz és arckifejezések minél pontosabb beillesztésére törekszik a Metaverse-be, addig a Project Nazare a konkrét eszköz, egy augmented reality-n alapuló szemüveg kialakítását helyezi a középpontba.
 
Természetesen nagyon fontos, hogy a Metaverse nem egyedül a Meta és Mark Zuckerberg legújabb találmánya. Két hónappal a márka hivatalos átépítése után már egyre többet lehet hallani és olvasni a Microsoft, valamint a másik nagy tech óriás az nVidia által elképzelt Metarverse-ről, valamint arról is, hogy mennyi újdonságot hoznak majd ezek a rendszerek a világ és gazdasági és szociális formálódásába.
 
A Metaverse fejlődését pedig a szórakoztatóipar is közelről figyeli. A playstation már alkalmazza a saját VR szemüvegét, így a Microsoft által fejlesztett Xbox is valóban profitálni próbálhat majd a jövőben, ha az általuk fejlesztett Microsoft Metaverse-ben a gaming is egyre nagyobb szerepet kap majd.
 
Érdekesség lehet még az olyan online szektorok átalakulása is, mint például az online sportfogadás. Ha nem is feltétlenül a közeljövőben, de a Metaverse több, mint valószínű, hogy a sportfogadás területén is megjelenik. Az olyan nagy nemzetközi sportfogadási oldalak, mint például a Bwin, vagy éppen az Unibet, már az előző években is magasan a telefonról történő fogadás javítására is fektette a hangsúlyt. A sportfogadasioldalak.com pedig folyamatosan szemmel tartja a fogadó oldalak újításait, így nem lenne meglepő, ha 10-15 év múlva az Unibet egyik magyar elérhetősége is megtalálható lenne a Metaverse egy valamely felületén.
 
J.M
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.