2014. 04. 29. - 11:26

Bomba nevek a Szigeten: Prodigy és Blink-182

Bomba nevek a Szigeten: Prodigy és Blink-182

Nagy visszatérők és eddig itthon még nem látott produkciók is szerepelnek a Sziget legnagyobb fellépői között.


Gerendai Károly ezzel kapcsolatban elmondta: “A Sziget programjainak kialakításakor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a közönség nagyobbik része mindig új látogató, akik a nagy visszatérőket is először láthatják majd nálunk, a hardcore rajongók pedig lelkesen kérik évről évre, hogy újrázzanak kedvenceik. Az esetleges fanyalgók is megérthetik, hogy azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha a Prodigy például minden évben az első 5-ben végez a kívánsággépben. Az pedig biztos, hogy az újrázók eddig is hatalmas bulit csaptak minden alkalommal és ezt jó eséllyel most is elvárhatjuk tőlük” – tette hozzá a főszervező.

 

 

A kanadai Blink-182 egyik legnagyobb slágere biztos hallható lesz a Szigeten

 

 



A Prodigy tehát 2014-ban ismét a Szigeten veszi kezelésbe fanatikus rajongótáborát. Azt ígérik, hogy Keith Flint és társai még a korábbi jelenéseket is felülmúló, szédületes és megveszekedett show-val szegezik majd a tömeget a fesztivál legnagyobb színpada elé. Pláne, hogy köztudott, műhelyükben már egy ideje dolgoznak az új lemezükön, aminek megjelenése a Sziget utánra várható.

A hazai fesztiválok kívnságlistáin évek óta élvonalban lévő Blink-182 – hosszú egyeztetés után – igent mondott a szervezőknek: augusztus 11-én, a Sziget Mínusz Egyedik napján a Nagyszínpadon lépnek majd fel.  Most jött el az idő, hogy a nyár legnagyobb fesztiválján egy frenetikus zúzás keretében élőben szólaljanak meg a betéve ismert punk slágerek: az All The Small Things, a First Date, az I Miss You, a Stay Together For The Kids és a The Rock Show.

 

-csa-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.