Rendezvény hírek

Július 23-26-ig Veszprémi Utcazenei Fesztivál

Július 23-26-ig Veszprémi Utcazenei Fesztivál

Igazi fesztiválos hangulatot teremtenek Veszprémben a rendezvény idején. Nemcsak hazai, hanem nemzetközi sztárokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

A Veszprémi Utcazenei Fesztivál már igazi kuriózumnak mondható. Jó formán bárki felléphet, aki valamiféle zenei tehetséggel van megáldva. A rendezvény idején az egész város egy hatalmas fesztivállá alakul át, ahol számos zenész áll színpadra, köztük nemzetközi sztárok is. Rengeteg zeneiízléssel találkozhatnak a vendégek, többek között, jazz, blues, rock és etno stílusokkal, így mindenki megtalálhatja a számára kedvező hangzást.

 

Tavaly is nagy sikert aratott a fesztivál

 

A város nemcsak a zenei hangulatról gondoskodik, hanem arról, hogy az oda látogatók élvezzék a rendezvényt és pihengessenek. Egy-egy séta közben megállhatunk, lepihenhetünk és hallgathatjuk az utcazenészek produkciót. A fesztivál végén egy szakmai zsűri, illetve a közönség fogja értékelni a fellépőket. Két kategória lesz, az együttesek és a szólisták, akik közül a nyertesek 500-500 ezer forintot kapnak. A több napos program egyébként mindenki számára ingyenes.

 

 

N.O.

Kim Kardashian újra babázna

Kim Kardashian újra babázna

Bár a híresség mindkét terhességét nehezen viselte, és az elmúlt időben sem volt túl jól, ennek ellenére szívesen vállalna még egy gyermeket.   
Jelek, melyből kiderül, egymáshoz illetek

Jelek, melyből kiderül, egymáshoz illete...

Számos dolog szükséges egy jól működő kapcsolathoz. Összegyűjtöttünk néhányat, melyek elengedhetetlenek egy harmonikus szerelemhez.   
Angelina Jolie már az 50-es éveit tervezgeti!

Angelina Jolie már az 50-es éveit tervez...

Már tudja a csinos színésznő, mivel töltené az idejét nagyjából 10 év múlva – Angelina Jolie-nak és férjének, Brad Pittnek hat gyermeke van, akik várhatóan több...
Rekordot döntött a Szépség és szörnyeteg

Rekordot döntött a Szépség és szörnyeteg...

Alig pár napja mutatták be a híres történetet, máris hatalmas sikert aratott szerte a világon. 
Plasztika: pajzsmirigy-eltávolítás hegek nélkül?

Plasztika: pajzsmirigy-eltávolítás hegek...

Semmiféle speciális felszerelést nem igényel a páciens, sőt heg sem csúfítja a nyakát a pajzsmirigy-műtétet követően, az alábbi megközelítésnek köszönhetően.
Robert Pattinson a Dior új kampányarca

Robert Pattinson a Dior új kampányarca

Karl Lagerfeld és az Alkonyat filmek sztárja ismét együtt dolgoztak. Az új kampány egyszerre komor és lenyűgöző lett. Nézd csak!  
Új albumán dolgozik Jennifer Lopez

Új albumán dolgozik Jennifer Lopez

Ismét stúdióba vonult a 47 éves énekesnő, aki ráadásul a filmes munkálataival sem hagyott fel.   
Nem szeretik a cicák a változást

Nem szeretik a cicák a változást

Igaz a macskák szeretnek elcsavarogni és ugrándozni, azonban a költözés megviseli őket. 
Infarktust kapott Antonio Banderas

Infarktust kapott Antonio Banderas

Nagy volt az ijedtség pár nappal ezelőtt, amikor az 56 éves színészt kórházba szállították.
Népszerű hazánkban a háziállat - és minden, ami vele jár

Népszerű hazánkban a háziállat - és mind...

Hazánkban számos háztartásban élnek kutyák vagy macskák, esetleg mindkettő – a házi kedvenceket nagy százalékban állateledellel táplálják, amelyet tekintve Magy...
< >