2016. 02. 24. - 13:57

Életmentő lehet a kiesett tejfog

Életmentő lehet a kiesett tejfog

A tejfogak elvesztését nagy izgalmak kísérik gyerekkorban – a szülők többsége már előre beszerez számukra egy kedves kis dobozt, hogy eltehesse emlékbe az apró fogacskákat. Most derült ki, hogy mennyire jól teszik!

 

A szülők előszeretettel rakják el egy szép dobozkába gyermekük első fogait – sőt, még a rokonoknak, barátoknak is örömmel mutatják meg, amikor az apró tejfogak végre kiestek, vagy ha úgy tetszik, „elvitte őket a fogtündér”.

Érdemes ezekkel a kis fogakkal körültekintően bánni. A közelmúltban végzett tudományos tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy a kisgyermekkori fogaknak rendkívüli jelentőségük van egészségügyi szempontból, sőt, a gyermekek életét a későbbiekben nagyon előnyösen befolyásolhatják.

A tejfogak ugyanis őssejteket tartalmaznak a fog belső részében – olyan őssejteket, melyek képesek neuronokká, csontokká és porcokká regenerálódni, valamint némi kardiális sejteket, melyek segíthetnek javítani a károsodott szívszövet állapotán. Összességében, ezek a sejtek számos betegség gyógyítására kiválóan alkalmasak, melyekre a gyerekek fogékonyak.

Tejfogak

Életmentő lehet a tejfogak tárolása

Miközben manapság az olyan egészségügyi problémák, mint a Hodgkin-kór, a leukémia vagy a myeloma multiplex, csupán fájdalmas és bonyolult eljárásokkal kezelhetők – beleértve a csontvelő transzplantációt és más invazív eljárásokat -, a legújabb tudományos fejlesztések lehetővé teszik, hogy ezeket a betegségeket a gyermek saját őssejtjeivel kúrálják, vagyis azokkal, melyek a fogakban találhatók.

Számos szülő gyűjti be az utóbbi évtizedekben újszülött csecsemője köldökzsinórvérét, a majdani gyógyítás céljából – van lehetőség a vér tárolására, s amennyiben a gyermeknek valaha is szüksége lenne egy komoly betegség miatt beavatkozásra, fel tudják használni. Persze, ha nem veszik le azonnal a köldökzsinórvért a születéskor, erre később már nincs lehetőség.

Most második esély is mutatkozik erre a „mentőövre”, a tejfogak tárolásának köszönhetően. Miután kiestek, 48 órán belül le kell őket fagyasztani és szakszerűen tárolni, ellenkező esetben az őssejtek a fogbélben elpusztulnak.

Legközelebb tehát, ha gyermekünk elhullajt egy tejfogat, fontoljuk meg annak biztonságba helyezését. Soha nem tudhatjuk, mikor lehet életmentő egy ilyen aprócska fog.

Lájkold Facebook oldalunkat!

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.