2021. 02. 17. - 11:25

Amikor a párod túlságosan csendes…

Amikor a párod túlságosan csendes…

A problémák jelzésének van egy igencsak jellemző, ám nem túl hasznos és meglehetősen hangulatgyilkos módja: a csend.

Előfordult már velünk, hogy úgy éreztük, valami nem jó, valami gond van – ám a párunk az érdeklődő kérdésünkre azt a választ adta: semmi?
 
Mégis, a hangulat továbbra is csapnivaló maradt, s úgy tűnt, egyáltalán nem volt eredménye annak, hogy kérdeztünk. A csend megmaradt.
 
Nos, a csend meglehetősen sokatmondó tud lenni. Rengeteget elmond anélkül, hogy az illető megszólalna. A dolog nem egyedi, sokan tiltakoznak így magukban valami ellen, amiről nem akarnak vagy nem tudnak beszélni.
 
Azzal, hogy elutasítják a másik bevonását, nemigen adnak lehetőséget a továbblendülésre. Türelemmel, kitartással és gondoskodással azonban van mód a kommunikáció felújítására.
 
Türelemmel és őszinteséggel meg lehet újítani a beszélgetést
Türelemmel és őszinteséggel meg lehet újítani a beszélgetést
 
Mielőtt a jeges védekezésen megpróbálnánk áttörni, töltsünk egy kis időt egyedül. Reflektáljunk a szituációra, nézzünk bele mélyebben az érzéseinkbe. Értékeljük tapasztalatainkat, s tudatosítsuk magunkban, hogy érzéseink érthetőek. Ha kétségeink, kérdéseink vannak, kérjünk segítséget egy bizalmas baráttól.
 
Ezután próbáljuk meg a lehető legjobban felmérni, mit érezhet és gondolhat a partnerünk. Számítsunk rá, hogy védekező pozícióba kell kerülnünk, de készüljünk objektív hozzáállással. Ha nehezünkre esik félretenni érzéseinket, hogy ezt megtegyük, mondjuk azt magunknak: csak meg akarjuk érteni a helyzetét, nem ignoráljuk vagy minimalizáljuk saját tapasztalatainkat.
 
A cél az, hogy megnyíljunk a partnerünkkel való együttérzésre.
 
Kérjük meg a párunkat, ossza meg velünk gondolatait és érzéseit, de ne követeljük tőle ezt. Akkor tegyük ezt, amikor nyugalom van, s úgy látjuk, beszélne.
 
Fontos tudatnunk vele, mennyire fontos a számunkra, s érdekel bennünket, mit szeretne elmondani. A még
mindig nem szívesen beszélget, tudassuk vele, hogy itt vagyunk, ha szeretne megosztani velünk valamit.
 
Majd adjunk neki megfelelő teret. Lehet az egy óra, egy vagy néhány nap. Tegyünk meg mindent, hogy türelmesnek mutatkozzunk.
 
S amikor végre megkeres bennünket, legyünk nyíltak, hogy megbeszélhessük a problémát. Ha úgy érzi, hogy valóban meghallgatjuk, valószínűleg sokkal őszintébben beszél majd mindarról, ami nyomasztja, ami nem esik jól neki.
 
Őszinteséggel és akár több beszélgetéssel képesek leszünk átlátni a gondokat és túljutni rajtuk.
 
Miután ez a helyzet megoldódott vagy megnyugodott, rendkívül fontos, hogy újra áttekintsük, miért is folyamodott partnerünk a hallgatáshoz. Kérdezzük meg, mi váltja ki nála ezt, s igyekezzünk legközelebb megelőzni, illetve ha probléma adódik, előbb felismerni azt.
 
A csend általában igen hangos kiáltás, mellyel az ember azt kommunikálja, amit nem tud szavakkal elmondani. Amennyiben ez gyakori, fájdalmas megosztottságot eredményezhet a kapcsolatban, amelyet nem árt megelőzni, illetve megfelelően kezelni egy melegebb, meghittebb viszony érdekében.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.