2009. 05. 30. - 07:54

Boldog kapcsolatban élünk

Boldog kapcsolatban élünk
Andi vagyok, Keszthelyen élek és dolgozom a szüleim vállalkozásában. Szabadidőmben a neten szörfölgetek, így talán nem volt véletlen, hogy a szerelmet is itt találtam meg, a tkl.hu Társkereső Online-nak köszönhetően.
Egy este talán unalomból, talán egy kis szórakozás kedvéért néztem szét az interneten pár társkereső oldalon, ahová később az egyikbe be is regisztráltam magam. Bíztam a netes társkeresőben, mert már elég sok ismerősömnek sikerült így megismerkedni és társat találni, ezért én is bizakodva vártam a rám is kíváncsi férfiak jelentkezését. Nem kellett sokáig várnom, már másnap több levél várt a postafiókomban, amik közül Janó jelentkezése fogott meg a leginkább. Levelezni kezdtünk, és ahogy egyre több levelet váltottunk, lassan rájöttem, hogy ő tökéletes társam lehetne, mert ő tényleg olyan, akiről mindig is álmodoztam, akit a szívem szerethet. Janó szintén egy Balaton parti kisvárosban élt, egy biztonságtechnikai cégnél dolgozott, nem is olyan messze tőlem. Olyan életvidám fiú volt, aki mellett nem lehetett nem nevetni, pedig akkor még csak leveleken keresztül érintkeztünk.

A férfiassága nem tud kihunyni, amint kezelésbe veszem ügyes kis kezeimmel

A férfiassága nem tud kihunyni, amint kezelésbe veszem ügyes kis kezeimmel

Az idő gyorsan telt, és kezdtünk egyre jobban személyesen is kíváncsiak lenni a másikra, így randit beszéltünk meg. Egy balatoni szabadtéri koncertre hívott meg kezdetként, ami jó választás volt, mert talán a zene hatására is, de az estét már egymás karjaiban fejeztük be. Csókolóztunk, hosszan beszélgettünk, és már akkor este mindkettőnk előtt világossá vált, hogy tökéletes párt alkotunk, és ez már világosan kiderült, hogy így is lett. A szerelmi életünk azóta is tökéletes, nappal egymásra várva, éjjel pedig egymásra vágyva az ágyban is csodálatos párt alkotunk. Janó velem együtt nem prűd a szexben, így minden megengedett a kéj és az élvezet érdekében. A férfiassága nem tud kihunyni, amint kezelésbe veszem ügyes kis kezeimmel. Ő pedig csodálatos nyelvjátékával juttat el, naponta többször is az élvezetek mennyországába, fenntartva ezzel is a tökéletes kapcsolatot, és hosszan tartó szerelmet, amit a tkl.hu Társkereső oldalának segítségével érhettünk el.

 

- Andi -

 

Regisztrálj és ismerkedj Te is a társkeresőn!

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.