Bulvár

Így néznek ki a Reszkessetek betörők színészei

Így néznek ki a Reszkessetek betörők színészei

Gondoltad volna, hogy már 25 éves a film, mely minden év karácsonyán szórakoztatja a családot? Most megtudhatod, hogy mi történt azóta a sztárokkal.

Macaulay Culkin inkább gyerekként volt keresett pedig nagy reményeket láttak benne. Leginkább a drog és alkohol botrányai miatt hallhattunk róla. Az elmúlt időszakban zenéléssel próbálkozott, de nem sok sikerrel.

Catherine O’ Hara

Kevin édesanyja, Kate, azaz Catherine O’ Hara most 61 éves. Neki nem volt nagy kihívás a karrierjében a szerep és nem is változtatott sok mindenen, hiszen előtte és utána is ugyanolyan keresett volt. Jelenleg producerként dolgozik.

John Heard

Az édesapát játszó, John Heard már 70 éves. Szeretett volna nagyobb sikereket elérni a szakmában, de nem sikerült. Csupán néhány szerepben lehetett látni őt.

Daniel Stern

A rosszfiút alakító, Daniel Stern a színészkedés mellett a szobrászattal is foglalkozik. Igen aktívan jótékonykodik, feleségével még egy fiatalokat és családokat segítő alapítványt is létrehoztak.

Joe Pescit mindenki ismeri, hiszen olyan híres alkotásokban szerepelt, mint a Casino vagy a Nagymenők. A 2000-es évek eleje óta nem nagyon vállal filmeket, de Robert De Niro kedvéért 2006-ban újra színészkedett. Azóta még két alkotásban tűnt fel.

N.O.

Nem szeretik a cicák a változást

Nem szeretik a cicák a változást

Igaz a macskák szeretnek elcsavarogni és ugrándozni, azonban a költözés megviseli őket. 
Infarktust kapott Antonio Banderas

Infarktust kapott Antonio Banderas

Nagy volt az ijedtség pár nappal ezelőtt, amikor az 56 éves színészt kórházba szállították.
Népszerű hazánkban a háziállat - és minden, ami vele jár

Népszerű hazánkban a háziállat - és mind...

Hazánkban számos háztartásban élnek kutyák vagy macskák, esetleg mindkettő – a házi kedvenceket nagy százalékban állateledellel táplálják, amelyet tekintve Magy...
Hogy készül a Guinness marhapörkölt?

Hogy készül a Guinness marhapörkölt?

A lassú tűzön, szabadban főtt pörkölt mindenki kedvence, ám van egy másik módja is annak, hogy elkészítsük ezt a sokak által kedvelt, átmelegítő csodát. Persze,...
Ha nem alszol eleget, nem ismered fel az arckifejezéseket?

Ha nem alszol eleget, nem ismered fel az...

Meglepő felfedezést tettek arizonai kutatók: arra jutottak, hogy ha valaki keveset alszik, veszít azon képességéből, hogy megfelelően azonosítsa az emberek külö...
Bella Thorne kezd megőrülni?

Bella Thorne kezd megőrülni?

A fiatal színésznőt, csakúgy mint a legtöbb gyerekből lett sztárt teljesen kiforgatja önmagából a hírnév. 
D-vitamin kismamáknak, de mennyi?

D-vitamin kismamáknak, de mennyi?

Számos vitaminra és ásványi anyagra van szüksége a nőknek a terhesség alatt. Az egyik jelentős vitamin pedig a D. De vajon mennyi a szükséges bevitel?  
Selena Gomez csak szomorúan tud alkotni?

Selena Gomez csak szomorúan tud alkotni?

Meglepődnének az emberek azon, mennyire szereti a depresszív dolgokat – ismerte be a csinos énekesnő. Selena Gomez bevallása szerint csak úgy tud alkotni, ha ro...
Március 30. Az Irodalom Éjszakája

Március 30. Az Irodalom Éjszakája

Ebben az évben ismét megrendezik a népszerű eseményt több helyszínnel, kortárs szerzőkkel és színészekkel.   
Nyilvánosságra került Britney szexvideója

Nyilvánosságra került Britney szexvideój...

Nagyon kínos helyzetbe talált magát az énekesnő, akiről a minap napvilágot látott egy igazán intim videó. 
< >