2018. 11. 09. - 08:55

Meg Ryan-t eljegyezték

Meg Ryan-t eljegyezték

Gyűrű került a népszerű színésznő ujjára – Meg Ryan-t feleségül kérte zenész párja, John Mellencamp, akivel a sztár hét éve van együtt, néhány megszakítással.

Újra feleség lesz Meg Ryan. Az 56 esztendős színésznőt eljegyezte zenész kedvese. John Mellencamppel 7 éve alkotnak egy párt, ám időközben kétszer is szakítottak. 2011-ben kezdtek el randevúzni egymással, 2014-ben úgy döntöttek, külön folytatják.

Ezév végén azonban ismét összejöttek. 2015-ben újra szakítottak, majd legutóbb 2017-ben kezdték el ismét a kapcsolatot. Többször azért váltak el útjaik, mert túl messze voltak egymástól és kevés időt töltöttek együtt.

Vicces rajzzal jelezte eljegyzését Meg Ryan

Vicces rajzzal jelezte eljegyzését Meg Ryan

Meg Ryan nem pazarolta a szót a nagy bejelentésre. Instagram oldalára annyit írt, „Eljegyezve!”, mellé azonban egy vicces rajzot mellékelt kettejükről.

A 65 esztendős John Mellencamp 2017-ben – amikor éppen nem voltak együtt -, egy alkalommal azt mondta Megről, hogy szerinte a színésznő utálja őt és ezért nem is hibáztatja, hiszen sokszor úgy viselkedik, mint egy gyerek.

Meg Ryannek egyébként egy örökbefogadott kislánya van, a most 14 éves Daisy és egy 26 éves fia, Jack, akinek édesapja a színésznő korábbi férje, Dennis Quaid. Utóbbival 1991-ben kötött házasságot és 2001-ben elváltak.

Mellencamp háromszor volt házas, Meg Ryan lesz a negyedik felesége.

Fotó: Instagram

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.