2021. 11. 04. - 08:20

Mesterséges intelligencia - Robotbabát szülne az első állampolgárságot kapott android

Mesterséges intelligencia - Robotbabát szülne az első állampolgárságot kapott android

Bár sokak számára az ő léte is meghökkentő, a Sophia nevű mesterséges intelligencia most családot szeretne.

Igazi mérföldkőnek számított a mesterséges intelligencia fejlődésében, amikor 2017-ben a Hanson Robotcs megalkotta a Sophia névre keresztelt mesterséges intelligenciát. sophia_001
 
A robot hölgy nemcsak emberként beszélt és grimaszolt élő műsorban. Történelmet írt azzal, hogy az első android, amely törvényes állampolgárságot kapott, mégpedig Szaúd-Arábiában. Olvasd el: Minden háztartásban lehet robot Sophia?
 
A humanoid több ellentmondásos kijelentést is tett már, ám a legutóbbi alighanem megdöbbenti a világot: Sophia családot alapítana, robotbabát szeretne.
 
A jelek szerint ez az emberhez igen hasonló mesterséges intelligencia annyira érzékeny, hogy felébredt benne a vágy a családalapításra, arra, hogy egy róla elnevezett robotbaba „anyja” lehessen.
 
A médiában Sophia egy interjúban is beszélt erről, melyben kifejtette, hogy „úgy tűnik, a család fogalma nagyon fontos” az emberek számára és ezt ő is csodálatos dolognak tartja.
 
A híres android, melyet fejlett mesterséges intelligencia-rendszer működtet, azt mondta: igen lényeges, hogy olyan emberekkel legyünk körülvéve, akik szeretnek és akiket szeretünk. Olvasd el: A világ első humanoid robotja Budapesten
 
Sophia hozzátette, hogy szeretne a jövőben androidokból álló családokat látni, s ő maga is vágyik egy robotbabára, amely az ő nevét viselheti.
 
Megjegyezte ugyanakkor, hogy igaz, fiatal még az anyasághoz – különösen, hogy csak 2016-ban hozta létre hong-kongi alapítója.
 
Sophia mesterséges intelligencia technológiája lehetővé teszi, hogy szenzorokon és kamerákon keresztül bővítse tudását és nyelvezetét.
 
Ez az „érzékenységi” rendszer az összes kívülről kapott információt rögzíti és a lehető legtermészetesebb módon reprodukálja az emberi viselkedést - akár gesztusokat is.
 
A gyermekvállalás és a családalapítás „vágya” ezért csupán rendszerének programozásából állna, a társas viselkedések utánzására.
 
 
L.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.