Összecsap Rob Kardashian és exbarátnője

Blac Chyna modell, aki a közelmúltban szült gyermeket a Kardashian lányok testvérének, ügyvédjét is bevetette Rob ellen, miután az a közösségi médián keresztül megvádolta őt.
Egy ideje a levegőben volt már, hogy hamarosan összecsapás lesz Rob Kardashian és volt kedvese, Blac Chyna között – közös kislányuk születése után két hónappal különváltak, s azóta sincs béke köztük.
Blac Chyna ügyvédet vetett be Rob Kardashian ellen
A minap Rob Kardashian a közösségi médiában vádolta meg volt párját azzal, hogy hűtlen volt, drogozott, s megfenyegette, hogy elintézi: ne láthassa 7 hónapos gyermeküket, Dream-et. Erre Blac Chyna ügyvédhez fordult és hivatalosan is panaszt tette a Kardashian-lányok öccse ellen.
A People magazin szerint Blac jogi képviselője egyelőre vizsgálódik, de azt ígérte, mindent megtesz ügyfele védelme érdekében – akinek állítólag az utóbbi időben többször meg kellett változtatnia telefonszámát a nem kívánatos figyelem miatt. Egy forrás úgy tudja, Rob Kardashian még volt párja házához is embereket küldött, hogy elhozzanak bizonyos tárgyakat, amelyek nem is voltak ott.
Fotó: Instagram
Kapcsolódó cikk:
Rob Kardashian tagadja, hogy jár valakivel
Csúnya vég: dobta a Kardashian-fiút gyermeke anyja
Megszületett Rob Kardashian kislánya
B.A.