2009. 03. 16. - 22:02
Réka - Ahogy én láttam Amerikát!
Rubint Réka - Ahogyan én láttam Amerikát! Egy érdekes beszámolót olvashatunk Réka és Norbi amerikai útjáról, arról, milyen életérzést tapasztaltak ott...Mit érzett Réka...
Az elmúlt hetekben az a megtiszteltetés ért minket, hogy meghívást kaptunk a Colorado állambeli Denverben rendezett Diabetes Expo-ra, ahol bemutathattuk Norbi legelső könyvét, illetve az itthon már jól ismert, update 1-es kóddal ellátott szénhidrát csökkentett „csodalisztet", amely óriás sikert aratott... Liszt és péksütemények, melyek alig hizlalnak.
Megérkezés Amerikába!
Az indulás előtti napokban már alig aludtunk, hiszen mégiscsak az „ismeretlenbe" mentünk szerencsét próbálni.
Ismeretlen emberek, ismeretlen kultúra, ismeretlen VILÁG...
Amikor egészen pici gyermek voltam és a szüleim Budapestet emlegették, vidéki lányként, mindig egy misztikus, mesevilág jelent meg előttem. A nagyváros, ahol minden olyan nagy, minden olyan tökéletes... Aztán, amikor a gimnáziumi évek után Budapestre kerültem egy térképpel a kezemben, már az első nap, a főiskolára menet világossá vált számomra, hogy egészen más itt minden, mint amilyennek gondoltam... Soha nem felejtem el, amikor mosolyogva felszálltam a metróra, jó reggelt köszönve a körülöttem állóknak, s pillanatok múlva úgy éreztem magam a rám eső, kérdő tekintetek láttán, mintha a homlokomra az lett volna ráírva: Nézzétek! Hülye vagyok!
A reggeli mosoly persze hosszú hónapok múlva, lassacskán az én arcomról is eltűnt, de azt mindig is tudtam, hogy nem ez a normális...
Én vidéken, egy közvetlen, vidám, pozitív közegben nőttem fel, ahol mindig, mindenkinek volt egy kedves szava a másikhoz. Mindenki ismert mindenkit, s mindenki ott segített a másiknak, ahol csak tudott. Szerencsére ezek az „értékek" és emberi tulajdonságok, még nem haltak ki teljesen. A fellépéseink alkalmával még találkozunk lelkes, hittel és reménnyel teli mosollyal, szeretetteljes kézszorítással...
Lara és Norbika hiányzik!
Az 5. napon már nagyon hiányoztak a gyerekek...
Lara és Norbika hiányzik!
Boldog napok - derűs percek!
Séta a gyönyörű napfényben!
De - mi köze ennek Amerikához? Mit mond itthon a pesszimista?! „ Ó persze...Amerika! Ott sem fonják kolbászból a kerítést... és különben is, a gyökerek... egy idő után elviselhetetlen honvágy tör rá a kint élő emberekre..."
Norbi az ágyú tetején!
Mit mond az optimista?! „ Kimész, és soha többé nem akarsz majd hazajönni. Az egy más világ..."
Együtt - mi magyarok!
Együtt - mi magyarok!
Ott élő magyarokkal sokat beszélgettem
Képzeljétek! Az Expo-ra sok-sok kint élő magyar ellátogatott. Volt köztük olyan is, aki egykor Norbihoz járt aerobic órákra. 7-8-10-15-22 éve kint élők mindegyike azt mondta, hogy akkor sem jönne vissza, ha fizetnének érte. Az első kérdésem az volt, hogyan jött az elhatározás, miért hagyták el az országot, és jöttek ki az USA-ba?
Norbi nem győzte dedikálni a könyvét
Hatalmas érdeklődés Norbi könyve iránt!
Tudjátok mi volt a válasz? Azért mert besokalltak. Megelégelték az irigységet, a pesszimista, másikat kémlelő, tönkretevő mentalitást. Nem egymás előtt, egymástól függetlenül mondták mindnyájan ugyan ezt.
Norbi megkapta a DrNatura Global Health Award 2009. Díjat
Egy kivételes díj egy kivételes személyiségnek!
Mosoly és jókedv - magyarok magyarokkal!
A pozitív életszemlélet - mindenütt!
Az első napokban azt hittem, hogy csak az itthoni nyomás miatt látok ott mindent szebbnek és jobbnak. A 10. napon azonban rájöttem, hogy ott kint, Denverben, valóban úgy élnek és olyanok az emberek, mint, amit tapasztaltam.
Kipróbálhattam!
Az emberek kedvesek és készségesek!
Mosolyognak, optimisták, pozitívak, el és befogadóak, segítőkészek. Ha az utcán észreveszik, hogy eltévedtél, odalépnek, útba igazítanak, még mielőtt segítséget kérnél. A boltokban az eladók azt sem tudják, hogy járjanak a vevő kedvében. Mindezt az emberért... Nem Schobert Norbiért és Rubint Rékáért, hanem az emberért...
Az állatok szelídek, bizakodóak!
Bíznak az emberekben itt az állatok!
A denveri parkban kézből etettük a mókusokat, ez is jól mutatja a biztonság érzetét és a bizalmat. Sehol nem láttunk éjszakai huligánok által összefirkált falakat, megrongált műemlékeket... Bármerre jártunk mindenhol tisztaság, rendezett utak, kertek, közterületek. Kedves, mosollyal teli emberek, idősek és fiatalok egyaránt. Kéz a kézben görkorcsolyázó párok, rengeteg futó, gyermekkacajjal teli játszóterek...
Réka és Dana!
Réka és Dana, aki az Update-tel fog lefogyni!
Elképesztő és lenyűgöző... Jó érzés látni, hogy van még ilyen. Jó érzés volt a részesének lenni...
Felhőtlen boldog percek!
Legszívesebben becsomagoltam volna az ott szerzett „életérzést" és elhoztam volna Nektek... Azt a sok pozitív energiát, elismerést, szeretetet amit ott szereztünk.
Ez a fotó Larának készült!
Ki ez mögöttem? :))
Hátranézzek, vagy ne? :))
Denverben ismét megérintett a gondtalan, boldog gyermekkorom „szele" ...
Hazafelé jövet 2 napra megálltunk New York-ban. Elég is volt ahhoz, hogy ismét visszazökkenjünk a nagy büdös közönnyel átitatott hétköznapokba... Unott, mogorva emberforgatag... dudáló autók...a nagyváros mókuskereke...
Az egyetemi parkban még - a napfényfürdőben!
A béke szigetén!
Egy biztos! 12 napot voltam egy „szigeten", a béke szigetén Denverben, ahová minden porcikámmal visszavágyom... Szeretném ha a gyermekeim ártatlan, őszinte szeretetét meg tudnám őrizni, óvni. Szeretném, ha az országunk egyszer még az én életemben Denverhez hasonló „szigetté" válna...
Réka
