2021. 11. 17. - 09:17
Növelheti a súlyos koronavírus kockázatát az alvási apnoé alvászavar

Nem kevés ember küzd alvási apnoéval. A rossz hír az, hogy az állapot emelheti a Covid-megbetegedés súlyosságát.
Az alvási apnoéban szenvedő felnőttek nagyobb kockázatnak vannak kitéve a súlyos koronavírus és a fertőzés okozta halálozás szempontjából – mutatott rá egy új tanulmány, melyet a JAMA Network Open szakfolyóirat közölt.
Az adatok alapján az ezen, sajnos gyakori alvászavarral küzdők 31 százalékkal nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba a vírusfertőzést követően és 31 százalékkal magasabb eséllyel halnak meg.
A kutatók szerint ugyanakkor az alvászavar nem növeli a fertőzés kockázatát.
„Amennyiben arra gyanakszunk, hogy alvási apnoe-tüneteink vannak, fontolóra kell venniük az orvosi konzultációt, a diagnózist alvásteszt segítségével” - mondta a tanulmány társszerzője, dr. Reena Mehra, a Cleveland-i Klinika az alvászavarokkal kapcsolatos kutatások igazgatója. Olvasd el: Tizenhat havonta fertőzhet újra a koronavírus

Nagyobb eséllyel lesznek koronavírusosok, sőt halnak is bele az alvási apnoésok - állítják a kutatók
Hozzátette: a diagnosztizált alvászavarral rendelkezőknél az adatok arra utalnak, hogy az alvás során jelentkező oxigénszint-csökkenés rosszabb eredményekhez vezethet a koronavírus betegséggel kapcsolatban.
Az alvási apnoé olyan állapot, melynek következtében alvás közben a szokásosnál gyakrabban fordulnak elő légzési szünetek vagy felületes légzés, ami a szervezeten keresztüli oxigénáramlás megzavarásához vezet. Leggyakoribb és legismertebb tünete a hangos horkolás, illetve a légzési minták megváltozása.
Az apnoé hipoxiának nevezett állapotot válthat ki, melyben a test vagy annak egy része kimarad a megfelelő oxigénellátásból.
Márpedig a hipoxia szintén olyan komplikáció, amely a súlyos Covid-19-el társul. Gyakori oka a fertőzés utáni kórházi kezelésnek – mutatott rá Mehra.
A tanulmány elvégzéséhez a kutatók több mint 350 ezer felnőtt adatait elemezték, akiket a Cleveland Klinika Egészségügyi Rendszerén belül, Ohio államban és Floridában teszteltek 2020 márciusa és novembere között.
A kutatók szerint a koronavírussal teszteltek közül valamivel több mint 5400-an estek át előzetes alvási apnoe-értékelésen.
Azok közül, akiket korábban értékeltek alvási apnoe miatt, 1.935-nek, azaz az alanyok 36 százalékának pozitív lett a koronavírus-tesztje. Az adatok szerint a Covid-fertőzöttek közül 1.018, azaz 53 százalék felelt meg az alvási apnoe kritériumainak.
A résztvevők 47 százalékánál, akiknél negatív a vírusteszt negatív lett, voltak alvászavarra utaló jelek.
Azok az alanyok, akiknél az alvási apnoé és a koronavírus esete is fennállt, 31 százalékkal nagyobb arányban kerültek kórházba a vírussal, mint akik megfertőződtek, de nem volt alvászavaruk.
Ráadásul, akik mindkét betegségben szenvedtek, 31 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a koronavírusban.
A kutatók szerint lehetséges, hogy fokozott gyulladáshoz vezet az alvási apnoe okozta oxigénáramlási zavar a kulcsfontosságú szervekben - köztük a tüdőben és a szívben. Ami súlyosabb Covid-19-hez vezet, bár ennek megerősítéséhez további kutatásokra van szükség.
L.A.