Egészség hírek

Olvass hangosan – jobban megjegyzed?

Olvass hangosan – jobban megjegyzed?

Ha hangosan olvasunk egy szöveget, nagyobb eséllyel jegyezzük meg annak tartalmát – állapították meg kanadai kutatók.

Jobban megjegyzünk egy információt, ha hangosan kimondjuk a szavakat, azaz felolvassuk a szöveget – erre a következtetésre jutottak a kanadai Ontario-ban levő Waterloo Egyetem kutatói. Amikor ugyanis hangosan olvasunk, a szavak jobban megragadnak a hosszútávú memóriánkban – így hát jobban is emlékezünk azokra.

Colin MacLeod, az egyetem pszichológiai tanszékének vezetője elmondta: tanulmányuk szerint a hangos olvasás javítja a memóriát, az információk tárolását.

A hangos olvasástól jobban megjegyezzük a szöveget?

A hangos olvasástól jobban megjegyezzük a szöveget?

A kanadai kutatók 95 embert vontak be tanulmányukba. Arra kérték őket, hogy négy különböző módon próbáljanak visszaemlékezni a leírt információkra: halkan olvasva azt; úgy hallgatva, hogy más olvassa a szöveget; meghallgatva saját magukat, ahogy olvasnak; illetve hangosan olvasva azt.

A hangos olvasás bizonyult a leghatékonyabbnak abban, hogy meg is jegyezzék az információkat – tudatta egy tanulmány.

„Mindez megerősíti, hogy a tanulás és a memória az aktív részvételből profitál” – mondta a tanulmány társszerzője, Colin MacLeod.

MacLeod korábbi kutatása azt firtatta, miként van hatással az írás és a szavak leírása a memória megőrzésének növelésére.

A kutatás gyakorlatban egyébként azt akarta feltérképezni, miként emlékeznek jobban dolgokra az idősek, akik puzzle-t raknak össze vagy keresztrejtvényt fejtenek, hogy erősítsék a memóriájukat.

A tanulmány szerint az akció vagy az aktivitás szintén javítja a memóriát. Mindez alátámasztja azt, hogy a rendszeres edzés és mozgás is segíti a megfelelő emlékezőtehetséget.

Kapcsolódó cikk:

Ezért jó a házi feladat a gyerekeknek

A frusztrációk és az érzelmek rémálomhoz vezetnek

B.A.

Eva Longoria ikrekkel terhes?

Eva Longoria ikrekkel terhes?

Bombaként robban pár nappal ezelőtt a hír, miszerint a színésznő állapotos. Most pedig azt pletykálják, hogy ikreket vár.   
4 jel, hogy a stressz már a hajadat is érinti!

4 jel, hogy a stressz már a hajadat is é...

Mindenbe beférkőzik, vigyázni kell vele – a stressz nemcsak mentálisan befolyásolhat bennünket, hanem kinézetünkre is komoly hatást gyakorol. Például a tincsein...
Kylie Jenner pánikba esett - le akarták fotózni

Kylie Jenner pánikba esett - le akarták ...

Aggódik a lányáért Kris Jenner. Kylie, akiről szeptember óta az a hír járja, hogy várandós, keveset teszi ki a lábát otthonról, minap azonban pánikban hívta fel...
Mennyi vitaminra van szüksége a macskának?

Mennyi vitaminra van szüksége a macskána...

Nem igényel különösebb figyelmet a háziállat vitaminigénye, azonban egy-két dologra érdemes gondot fordítani.   
Elhunyt a Cranberries énekesnője

Elhunyt a Cranberries énekesnője

Mindössze 46 évesen távozott az élők sorából Dolores O’Riordan, a Cranberries zenekar énekesnője. Január 15-én, Londonban hunyt el, ahol új dalok felvételével f...
Senki sem tökéletes

Senki sem tökéletes

Kutatások igazolják, hogy azok az édesanyák, akik mindenben a tökéletességre törekednek hajlamosabbak a depresszióra.   
Vonzóbb a pasi, ha foglalt?

Vonzóbb a pasi, ha foglalt?

Egy nemrégiben elkészült tanulmány szerint a nőknek sokkal jobban tetszenek azok a férfiak, akik már kapcsolatban élnek. Vajon mi lehet az oka?  
Kendall Jenner ledobta a textilt

Kendall Jenner ledobta a textilt

A népszerű modell a testvéreihez hasonlóan megvált ruháitól egy fotózás kedvéért. Nézd csak!  
A kevés hús segíthet a fogyásban?

A kevés hús segíthet a fogyásban?

Kutatók szerint hiába figyelnek a fogyni vágyók arra, hogy mennyit esznek a sok hús gátolhatja a súlyvesztést.   
Eljegyezték Britney Spears-t?

Eljegyezték Britney Spears-t?

Okot adott a találgatásokra a tehetséges énekesnő – Britney Spearsről ismert, hogy 2016 vége óta a nála fiatalabb Sam Ashgarival jár, de vajon már a vőlegénye i...
< >