2021. 05. 19. - 09:40

Bőrbetegségek azonosítását is elvégzi ez a mesterséges intelligencia-eszköz

Bőrbetegségek azonosítását is elvégzi ez a mesterséges intelligencia-eszköz

Mesterséges intelligencia alkalmazásával működik az új Google-eszköz, mely segít a bőr, a haj és a köröm állapotának meghatározásában, feltöltött képek alapján.

Egyfajta „dermatológiai segédeszközt” alkotott a Google, amely mesterséges intelligencia (MI) segítségével, a felhasználó által feltöltött képek alapján képes meghatározni a bőr, a haj és a köröm állapotát.
 
Az újdonságot a technológiai óriás minden évben megrendezett fejlesztői konferenciáján, a Google IO-n mutatták be – várhatóan még 2021 folyamán meg is kezdik a terjesztését.
 
Az applikáció Európában megkapta az ún. CE-jelölést, vagyis orvosi eszközként használható. Olvasd el: Szelfiből azonosítja a szívbetegség jeleit a mesterséges intelligencia  
 
Beküldött képek alapján elemez a mesterséges intelligencia
Beküldött képek alapján elemez a mesterséges intelligencia
 
Egy rákbetegségekkel foglalkozó szakember szerint a mesterséges intelligencia fejlődése lehetővé teheti az orvosok számára, hogy személyre szabottabb kezelést nyújtsanak a betegeknek.
 
Az MI képes felismerni 288 bőrállapotot, ám fontos tudni: nem az orvosi diagnózis és kezelés helyettesítésére tervezték – ezt a vállalat ki is hangsúlyozza.
 
Az eszköz fejlesztése 3 évet vett igénybe: 65 ezer diagnosztizált esetről készült képpel tanították meg az állapotok azonosítására, illetve fotók millióival, amelyeken ránézésre aggodalmat keltő, de egészséges bőrállapotok láthatók minden tónusban és színben. Olvasd el: Kibővített valóság - Így javíthatja a rák diagnózisát a mesterséges intelligencia
 
Amellett, hogy a képeket használja, az alkalmazás online kérdéssort tesz fel a potenciális pácienseknek – a kérdőív a Google által korábban kifejlesztett eszközökön alapul, amelyek megtanulták felfedezni bizonyos rákos megbetegedések, illetve a tuberkulózis tüneteit.
 
Jelenleg azonban ezen eszközök egyikét sem hagyják jóvá a valódi, orvosi diagnózis alternatívájaként.
 
 
Az applikáció azonban mindenképp hiánypótló lesz, hiszen a Google adatai szerint évente több mint 10 milliárd keresést mutat a keresőmotor bőr, haj és köröm problémákra.
 
Az eszköznek természetesen nem célja pánikot okozni. A mesterséges intelligenciát úgy optimalizálták, hogy elkerülje az ijesztő állapotok jelzését. Ehelyett, ha a bőrállapot aggodalomra adhat okot, erősen ajánlja a felhasználónak a bőrprobléma orvossal történő ellenőriztetését.
 
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.