2021. 01. 18. - 09:40

Mesterséges intelligencia - Mini holdjáró érkezett a technológiai tárlatra

Mesterséges intelligencia - Mini holdjáró érkezett a technológiai tárlatra

Január 11-e és 14-e között immár 51. alkalommal rendezték meg - igaz, virtuálisan - a Las Vegas-i technológiai kiállítást, melyen mesterséges intelligenciával működő mini holdjárót is bemutattak.

A legmodernebb és legkülönlegesebb technológiai újításokkal találkozhat, aki részt vesz a CES-en (Consumer Electronics Show), vagyis a világ legnagyobb elektronikai show-ján. Az újdonságokról azonban mielőbb beszámolnak a technológiával foglalkozó weboldalak is.
 
A járványhelyzetre tekintettel a CES 2021-et ezúttal virtuálisan tartották meg, de így is mindent láthatott a közönség: a mesterséges intelligenciával felszerelt eszközöktől a repülő autókon át a robotokig és a kimondottan járványhelyzetre kifejlesztett technológiai újításokig.
 
Mini holdjáró született, amely mesterséges intelligenciával működik
Mini holdjáró született, amely mesterséges intelligenciával működik
 
Ezek egyike a Bosch CubeRover robotja: az idei CES-rendezvényen a vállalat bejelentette elképzelését, miszerint a mesterséges intelligencia és az IoT (Internet Of Things - a tárgyak internete) segítségével javítaná az emberek egészségét, s egyben óvná a Földet. Olvasd el: Mesterséges intelligencia segíti az űrszemét eltakarítását
 
Kritikus jelentőségű projektjeik egyike valóban bemutatkozott a technológiai kiállításon: mesterséges intelligencia-technológiát alkalmaz, hogy kicsi, cipősdoboz-méretű robotokat fejlesszen ki, amelyek képesek a Holdon működni.
 
A Bosch az Astrobotic, a WiBotic cégekkel, valamint a Washingtoni Egyetemmel működik együtt a CubeRover robotok építésében – a cél az, hogy önállóan navigálhassanak a Hold felszínén. Olvasd el: Mesterséges intelligencia fedezte fel az első krátereket a Marson
 
 
A projekthez a közelmúltban 45,7 millió dolláros szerződést kötöttek a NASA-val. Ennek értelmében könnyű, ultragyors vezeték nélküli töltőkkel tervezik meg a robotokat, mely az embereknek és a robotoknak egyaránt segít funkcionálni a Holdon.
 
A CubeRover robotokat intelligens, autonóm navigációs rendszerrel látják el, amelyek képesek önállóan megtalálni feltöltő állomásaikat.
 
Várhatóan 2023-ban mutatják majd be őket.
 
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.