2016. 03. 03. - 07:56

Atomenergiai szerződést kötött Szijjártó Péter az UAE-ben

Atomenergiai szerződést kötött Szijjártó Péter az UAE-ben

Szijjártó Péter Emírségekbeli munkalátogatása során nukleáris, élelmiszeripari és légiforgalmi megállapodásokat kötött Magyarország nevében, ezek mellett magyar cégek is írtak alá megállapodásokat.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Perzsa-öböl menti ország villamosenergia-fogyasztása egy főre vetítve a világon a legmagasabb, vízfogyasztása az egyik legnagyobb, és majdnem teljes élelmiszer-igényét importból fedezi, kijelöli a két ország között az együttműködés fő területeit, amelyeken a magyar vállalatok sikereket érhetnek el. Az épülő atomreaktor kapcsán megállapodtak arról, hogy Magyarország részt vesz atomenergetikai mérnökeinek és szakembereinek a képzésében, ezenkívül a megújuló energiák területén magyar vállalatok technológiai megoldásaikkal szintén szerepet kaphatnak az országban - tette hozzá.

 

Az UAE GMO mentes élelmiszerek területén számíthat Magyarországra, Budapest megkérte az engedélyt a dubaji kormánytól baromfi- és marhahús exportjára, és gyors eljárásra kapott ígéretet. Egy magyar cég, a Kőröstej pedig 22 millió dollár értékben máris kötött három emírségekbeli megrendelővel szállítási szerződéseket tejipari termékekre. Ennek hatására jelentősen tovább bővülhet az ide irányuló magyar élelmiszerexport, amely tavaly 14 százalékkal bővült. 

 

Atomenergia, UAE, Magyarország

Atomenergiai szerződést kötött Szijjártó Péter az UAE-ben

 

A magyar Eximbank nyitott egy 406 millió dolláros hitelkeretet a vállalatközi együttműködés finanszírozására, mely megadja a biztos pénzügyi hátteret a kkv szektornak.

Az emírségek magyarországi beruházásaival kapcsolatban Szijártó Péter beszámolt arról, hogy találkozott az Emirates légitársaság elnök-vezérigazgatójával, Ahmed bin Szaíd ál-Maktúmmal. Az Emirates - amely naponta közlekedtet járatokat Budapestre - már működtet a magyar fővárosban egy szolgáltatóközpontot, amely jövőre 300 fősre bővül, és a dubaji után ez lesz a második legnagyobb szolgáltatóközpontja a világon.

 

 

KKM/MCOnet

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.