2018. 09. 16. - 17:01

Egyedül több ételt fogyasztunk?

Egyedül több ételt fogyasztunk?
Képzeld, számos kutatás az bizonyítja, hogy jóval többet eszünk egyedül, mintha társaságban ennénk. Érdekes, ugye? 
Régen, összegyűlt a család és a barátok és közösen egy asztalnál elfogyasztották a finomságokat közben pedig megbeszélték az aznapi történéseket. Ma már ez nincs így vagy csak nagyon keveseknél. Ennek fő oka a felgyorsult életmód, amely miatt sokszor csak egyedül eszünk, társaság nélkül. Sok esetben a felnőttek le sem ülnek, csupán útközben bekapnak valamit. Ez pedig nem igazán egészséges. 
 
Egyedül többet eszünk
Egyedül több ételt fogyasztunk?
 
Szakemberek szerint pedig az ember egyedül jóval többet eszik. Egyrészt egészségtelenebb ételeket fogyaszt, hiszen egyszerűbb leszaladni a gyorsétterembe és bekapni valamit. Ha pedig mégis főz, akkor az túl sok lesz, így nagyobb adagok kerülnek a tányérra. Emellett az evés pótcselekvésként is megjelenik ugyanis. Ugyanis tv-zés, gépezés vagy akár olvasás közben is eszik az ember, úgy, hogy szinte fel sem tűnik neki. Tehát nem éri meg egyedül étkezni. 
 
Aki teheti az társaságban, a barátaival vagy a családdal körülvéve étkezzen. Legalábbis ezt tanácsolják a szakemberek.
 
N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.