2021. 06. 24. - 09:30

Világszerte elhanyagolt, halálos betegségeket kezelhet a mesterséges intelligencia

Világszerte elhanyagolt, halálos betegségeket kezelhet a mesterséges intelligencia

A fejlődő világ leghalálosabb, parazita okozta betegségei kezelésére is használható a mesterséges intelligencia – jelentette be a DeepMind technológiai vállalat, tapasztalatai alapján.

Számos területen bizonyított már a mesterséges intelligencia, melyek közül az egészségügy kiemelkedő.
 
Most a DeepMind technológiai vállalat adott újabb bizonyítékot erre, azzal, hogy bejelentette: a mesterséges intelligenciát a fejlődő világ leghalálosabb, paraziták által kiváltott betegségeinek kezelésére is alkalmazni lehet, sőt, nagyon ajánlott.
 
A londoni Alphabet tulajdonában levő laboratórium együttműködik az Elhanyagolt Betegségek elleni Gyógyszerek (Drugs for Neglected Diseases initiative - DNDI) elnevezésű kedzeményezéssel, hogy szembeszálljanak olyan betegségekkel, mint a fejlődő világban jellemző Chagas-kór és a Leishmaniasis, ami ostoros egysejtű (protozoon) által kiváltott kórkép. Olvasd el: Mesterséges intelligencia a rejtett szívbetegségek felderítésére
 
A Chagas-kórt terjesztő rablópoloska - Mesterséges intelligencia segíthet a fejlett kezelésekben
A Chagas-kórt terjesztő rablópoloska - Mesterséges intelligencia segíthet a fejlett kezelésekben
 
A tudósok éveket töltenek laboratóriumokban azért, hogy ezek fehérje szerkezetét feltérképezzék.
 
2020-ban azonban a DeepMind AlphaFold programja ugyanolyan pontosság elérésére volt képes, mindössze néhány nap alatt.
 
Számos betegség kapcsolódik a fehérjék szerepéhez, például a katalizáló kémiai reakciók (enzimek), a betegség elleni küzdelem (antitestek) esetében, de kémiai hírvivőként is működik (ilyen például az inzulin hormon).
 
A fehérje 3D-s szerkezetének ismerete nagyon fontos a rák, a demencia és a fertőző betegségek kezelésének kidolgozásában.
 
„Izgatottak vagyunk, mivel ez a technológia hozzájárulhat néhány hiányosság pótlásához a biológiai megértést illetően, s felgyorsíthatja a tudományos kutatásokat a betegségek új, hatékony kezelése érdekében” - mondta el Pushmeet Kohli, a DeepMind AI tudományos vezetője.
 
A vállalat elsősorban az elhanyagolt, korábban kevésbé számításba vett betegségekre fókuszál. Remélik, az AlphaFold valós hatással lesz ezek jobb megértésére és a gyógyszerek felfedezésére, azon közösségek érdekében, akiknek nagy szükségük van kezelésre.
 
A Chagas-kór és a leishmaniasis világszerte legalább 23 millió embert érint. A már létező gyógyszerek újra felhasználása pedig eddig hatástalannak bizonyult.
 
Az érintett betegek kénytelenek elavult kezelésekre támaszkodni, amelyek néha mérgezőek, súlyos mellékhatásokkal járnak, s gyakran nem is alkalmasak a célra - mondta Ben Perry, a DNDi vezetője.
 
A kutatók abban bíznak: az új partneri viszony olyan gyógyszerek felfedezéséhez vezet majd, amelyeket egyszerűen be kell venni és hatásosak. Olvasd el: 50 éves kérdésre adott választ napok alatt a mesterséges intelligencia
 
A mesterséges intelligencia alkalmazása igazi előrelépést hozhat. A korábban megoldhatatlan fehérjeszerkezetek struktúráinak előrejelzésével az AlphaFold új kutatási horizontokat nyit meg – hangsúlyozta Perry. 
 
Hozzátette: öröm látni a legmodernebb gyógyszer-felfedezési technológiákat, melyek lehetővé teszik számos, elhanyagolt betegség kezelését a világon.
 
Kihívást jelent az új mesterséges intelligencia-megközelítések kifejlesztése új gyógyszerek tervezéséhez, ám ezen a területen nagy sikerrel lehet alkalmazni a mesterséges intelligencia-technikákat, s reményt adnak a jövőre nézve – ​​emelte ki Janet Thornton professzor, az Európai Bioinformatikai Intézet munkatársa.
 
A DeepMind-ot sokan bírálták az elmúlt években, miután egészségügyi osztályának adatait átadta anyavállalatának, a Google-nak. Tavaly azonban mesterséges intelligencia-programjukat alkalmazták néhány Sars-Cov-2 vírusfehérje feltérképezésére. A virológusok ezt az információt használták arra, hogy jobban megértsék a koronavírus viselkedését.
 
 
L.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.
hungarospa_logo_kicsi
gyulai_vafurdo

profight_banner.