2017. 09. 15. - 18:58

Korhoz kötött, hogy milyen gyakori a szeretkezés?

Korhoz kötött, hogy milyen gyakori a szeretkezés?
Sokat foglalkoznak a kutatók az együttléttel, hiszen igazán izgalmas téma. Ezúttal azzal kapcsolatban végeztek felmérést, hogy bizonyos korokban mennyi aktus számít normálisnak. 

 

A szakemberek megvizsgálták már közelebbről többek között, hogy meddig tart az ideális aktus, hogy mennyi időt szánnak az emberek pornó oldalak nézésére, de azt is, hogy mik azok a dolgok, amelyek taszítják az együttléteket. Ezúttal teljesen más oldalról közelítették meg a dolgot és azt kutatták, hogy hány évesen mennyi a normális együttlét.
 
 
Mint az kiderült, 18-29 éves kor között szerelmeskednek a legtöbbet az emberek, ez körülbelül heti két alkalomnak felel meg. Ez pedig a kor előrehaladtával fokozatosan csökken. A 40 és 50 évesek pedig ettől jóval kevesebbszer jutnak el a csúcsra. Ők ugyanis körülbelül évente 69 alkalommal bújnak össze kedvesükkel. 
 
 
A szakemberek úgy vélik, hogy ennek ahhoz van köze, hogy ahogy öregszik az ember, úgy csökken a nemi vágya. Ráadásul egyre több betegség fordul elő ebben a korban. Érdemes azonban megbeszélni a problémákat és több együttlétre törekedni, ugyanis ez elengedhetetlen egy párkapcsolatban, plusz számos pozitív hatást gyakorol a szervezetre. 
 
 
N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.