2021. 03. 24. - 09:30

Mesterséges intelligencia és IoT - Technológiai újítások az egészségügyben 2021-ben

Mesterséges intelligencia és IoT - Technológiai újítások az egészségügyben 2021-ben

Lenyűgöző fejlődésen ment keresztül az orvosi technológia az utóbbi néhány évben – a 2021-es járványhelyzetben ezek az újítások rendkívül fel is értékelődtek. Lássuk, melyekről van szó.

Az a komoly fejlődés, amelyen az orvosi technológia átesett az utóbbi években, most mutatkozik meg igazán. Olyan irányba mozdította el az egészségügyet, melyben az orvosok és a betegek interakciója ugyanúgy megváltozott, mint a jó közérzettel kapcsolatos elvárások.
 
Alapvetően hét egészségügyi-technológiai fejlődést érdemes áttekinteni, amelyek 2021-ben már használatosak. Olvasd el: Mesterséges intelligenciával fejleszti a röntgen-vizsgálatokat a Philips
 
1.Távegészségügy
 
A távorvoslás óriási és meglehetősen szükséges lépést tett előre a koronavírus- világjárvány kitörése miatt. Nagyon sok embernek nyújtott segítséget, hogy az interneten keresztül kapcsolatba léphetett orvosával.
 
Amerikában egy tanulmány szerint a lakosok 71 százaléka fontolóra vette a távegészségügyi megbeszélés lehetőségét, s több mint 50 százalékuk időpontot is kért. 
 
A tendencia várhatóan fel is gyorsul, mivel az emberek rájönnek, hogy nem kell töltögetniük semmit, nem szükséges várniuk az orvosra, amennyiben egészségügyi szolgáltatásokat szeretnének igénybe venni. Szakértők várakozásai szerint a távegészségügy igénybevétele 2025-re több mint hétszeresére nőhet.
 
Ma már egy alkalmazás és egy laptop is segíthet konzultálni az orvossal vagy értékeket mérni
Ma már egy alkalmazás és egy laptop is segíthet konzultálni az orvossal vagy értékeket mérni
 
2.Az orvosi dolgok internete (IoMT)
 
Úgy tudni, a tárgyak internete (IoT) kifejezés akkor jött létre, amikor több tárgy (okos otthoni eszközök, távolról kezelhető zár, biometrikus biztonsági szkenner stb.) volt csatlakoztatva az internethez, mint ahány ember böngészett helyben az interneten.
 
Ma már azonban az orvosi dolgok internete (IoMT) is az IoT fontos részhalmaza. Hordozható vagy beültetett biometrikus monitorokat, intelligens hőmérőket, automatizált inzulinadagoló (AID) rendszereket, sőt még az „intelligens tablettákat” is magába foglalja.
 
Utóbbiakat az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság (FDA) először 2017-ben hagyta jóvá. Az intelligens tabletták olyan gyógyszerek, melyekben apró továbbító eszközök találhatók a gyógyszeres kezelés nyomon követése céljából.
 
Az IoMT-ipar 2027-re várhatóan meghaladja a 155,8 milliárd dolláros forgalmat, vagyis az IoMT igazi népszerűsége még csak most kezdődik. Olvasd el: Közel a távolról kezelhető egészségügyi robotok kora? 
 
3.Szoftver, mint orvosi eszköz (SaMD)
 
A szoftver, mint orvosi eszköz (SaMD) eltér az IoMT-től. Itt ugyanis nem az internethez csatlakoztatott eszközökről van szó, hanem orvostechnikai eszközökről, melyek szoftveralapúak és függetlenek az adott eszköztől.
 
Ilyen például egy iPhone-ra, okosórára vagy PC-re telepíthető alkalmazás, amely ellátja egy orvosi eszköz funkcióját.
 
Hogy miként lehet egy applikáció orvosi eszköz, függetlenül attól, milyen „kütyüben” van? Beépített mikrofonokat használhat például a légzési vagy kognitív funkciók rögzítésére.
 
Hozzáférhet egy eszköz kamerájához, hogy diagnosztikai célból képeket készítsen, vagy használhatja az eszköz belső gyorsulásmérőjét a motoros funkciók működésének figyelemmel kísérésére. Lehetséges azonban az is, hogy az alkalmazás az IoMT eszközhöz kapcsolódik.
 
A cikket folytatjuk.
 
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.