2021. 03. 02. - 10:15

Mesterséges intelligencia – Közel a távolról kezelhető egészségügyi robotok kora?

Mesterséges intelligencia – Közel a távolról kezelhető egészségügyi robotok kora?

A jelenlegi koronavírus járvány-helyzet kiemeli a távolról irányítható egészségügyi robotok jelentőségét és azt, mekkora előny származhat belőlük a jövőben.

Bár a technológia nem mostanság lépett ekkorát előre, a koronavírus-járvány mutatta meg igazán, mekkora jelentősége lehet a távolról is kezelhető robotoknak az egészségügyben.
 
Azon robotok, amelyek alapvető egészségügyi feladatokat láthatnak el az orvosok és az ápolók munkáját támogatva, igencsak szükségessé válnak a jövőben. Még az is lehet, hogy egy napon akár robot is felírhatja nekünk a gyógyszerünket. Olvasd el: Kerekesszékre szerelt robotkar segíti a betegeket
 
A fenti elképzelés áll a 3D-s szerkezetű érzékelő robotok ötlete mögött, melyeket Woo Soo Kim, a Mechatronikus Rendszertechnikai Iskola docense fejleszt és tesztel a kanadai Simon Fraser Egyetemen.
 
robotkar_orvosi_1
 
„A közelmúltban kialakult világjárvány bizonyította, hogy az érintkezést minimalizálni kell az egészségügyi dolgozók és a betegek között” – hangsúlyozta a szakember, aki a témában két cikket is írt nemrég, melyek elsősorban a technológia perspektívájával és a robotok egészségügyben történő felhasználásával, azok hasznos mivoltával foglalkoznak.
 
Mint Woo Soo Kim kiemelte: van rá lehetőség, hogy a robotok a jövőben mérlegeljék az alapvető egészségügyi információkat - a szolgáltatók helyett.
 
Kim kutatócsoportja két robotot programozott arra, hogy mérni tudja az emberek fiziológiai jeleit: egy humanoid típust és egy robotkart. Olvasd el: Koronavírus-szakértő lett egy robot
 
A robotkar, melyet Woo Soo Kim 3D-s nyomtatású origami szerkezetek felhasználásával hozott létre, biomedikus elektródákat tartalmaz minden ujj hegyén. Amikor a kéz megérinti az embert, fiziológiai jeleket észlel, alkalmazva az elektrokardiogramot - amely a szívverést figyeli -, az elektromiogramot – mely az izommozgásokból származó elektromos jelek figyelését jelenti - mérve a légzési sebességet és a testhőmérsékletet.
 
A humanoid robot képes monitorozni az oxigénszintet, amellyel nyomon lehet követni a súlyos koronavírusban szenvedők állapotát. Az adatok a robot monitorján valós időben megtekinthetők, vagy közvetlenül eljuttathatók az egészségügyi szolgáltatóhoz.
 
 
A kutató azt tervezi, egészségügyi munkatársak bevonásával fejleszti és teszteli tovább a robotot. Ebben a stádiumban azonban már képes passzívan összegyűjteni a betegekről szóló információkat.
 
A következő évtizedben ugyanakkor Kim szerint elképzelhető, hogy a mesterséges intelligenciával felszerelt egészségügyi robotok aktívabb szerepet töltsenek be - kölcsönhatásba lépjenek a pácienssel, feldolgozzák az összegyűjtött adatokat és akár gyógyszereket is felírjanak.
 
További tanulmányokra is szükség van, melyek rávilágítanak ezen technológia és a robotok elfogadási szintjére a különböző korosztályokban és a kórházi környezetben.
 
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.