2022. 06. 09. - 09:00

Mesterséges intelligencia - Elon Musk agyi chipje a bénult embereknek is segíthet

Mesterséges intelligencia - Elon Musk agyi chipje a bénult embereknek is segíthet

Már tesztelés alatt állnak az agyi chipek, amelyek Elon Musk szerint a bénult emberek járását is lehetővé tehetik. Mint mondta, úgy kell gondolni az eszközre, mint a hibás vagy hiányzó neuronok áramkörökre cserélésére. 

Komoly fejlesztésen esett át Elon Musk Neuralink vállalatának agyi chipje, melynek feltalálása az utóbbi 1-2 évben nagy port kavart. Olvasd el: Elon Musk szerint az agyi chip 10 év múlva elavulttá teszi a nyelvet
 
A milliárdos startup-cége arra készül, hogy a klinikai kísérleteket embereken is megkezdi, miután az implantátumot már kipróbálták sertésen és makákón.
 
Elon Musk 2016-ban alapította a Neuralinket. Ígérete alapján a technológia „lehetővé teszi, hogy valaki a bénult elméjével gyorsabban használja az okostelefont, mint a hüvelykujjával".
 
A Szilícium-völgyi vállalat tehát már sikerrel ültetett be mesterséges intelligencia mikrochipeket egy Pager nevű makákó majom és egy Gertrude nevű disznó agyába – most pedig klinikai vizsgálati igazgatót keres, hogy a technológiát az embereken is tesztelhesse. Olvasd el: Malac, chippel az agyában - Elon Musk előrukkolt vele
 
Elon Musk agyi chipje a bénult embereknek is segíthet
Elon Musk agyi chipje a bénult embereknek is segíthet
 
Ebből a célból a Neuralink hirdetést is feladott, melyben leírja, hogy a klinikai vizsgálatok igazgatója szorosan együttműködik majd a leginnovatívabb megoldásokkal dolgozó orvosokkal és mérnökökkel, valamint a Neuralink elsőszámú klinikai vizsgálati résztvevőivel.
 
Toboroznak emellett klinikai vizsgálati koordinátort is, hogy csapatot segítsen felépíteni a kísérlet lebonyolítására és a szabályozó hatóságokkal történő kapcsolattartásra. Olvasd el: Íme az agyhoz kapcsolódó MI-eszköz
 
Elon Musk pár hónapja fejtette ki: egyelőre óvatosan optimista azzal kapcsolatban, hogy a Neuralink-implantátum lehetővé teheti a tetraplégikus emberek járását.
 
A Wall Street Journal vezérigazgatói tanácsának csúcstalálkozóján a milliárdos kifejtette: bíznak benne, hogy elsőként súlyos gerincvelő-sérüléseket elszenvedett, például tetraplégiás vagy quadriplegiás pácienseken próbálhatják majd ki az agyi chipet, amint azt az Amerikai Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) jóváhagyja.
 
„Úgy gondolom, a Neuralink segítségével lehetőségünk van arra, hogy visszaállítsuk a teljes test funkcionalitását a gerincvelősérülést elszenvedett embereknél. A Neuralink jól működik majmoknál. Sok tesztet végzünk, s csak azt erősíthetjük meg, hogy az agyi chip biztonságos és megbízható. A Neuralink eszköz ezenkívül biztonságosan eltávolítható” – fogalmazott Elon Musk.
 
Az implantátum beültetésének idejét azonban korábbra tippelte a milliárdos: 2019-ben azt jósolta, hogy az eszközt 2020-ra már be lehet majd ültetni emberi koponyába. 
 
Azt is pontosan leírta, hogy azt a koponyával egy szintbe helyezik be és vezeték nélkül töltődik, így az, aki viseli, teljesen normálisan néz majd ki és úgy is érzi magát.
 
 
Mint mondta, úgy kell gondolnunk erre a technológiára, mint „a hibás/hiányzó neuronok áramkörökre cserélésére”. A haladás akkor gyorsul majd fel, ha az eszközöket emberek használják majd – hiszen majmokkal nehéz értelmes beszélgetéseket folytatni.
 
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.